A TOBE Gallery fókuszában a kortárs fotográfia, a kollázsművészet és a „photo based art” áll. A galéria 2013 októberében nyílt meg Budapesten azzal a céllal, hogy teret adjon olyan ibero-amerikai és hazai kortárs alkotók munkáinak bemutatására, akikben a magas művészi minőségre való törekvés kísérletező kedvvel párosul. A TOBE Gallery megnyitása óta eltelt három évben több mint harminc kiállítást rendezett, az általa képviselt művészek között elismert, valamint feltörekvő művészek egyaránt megtalálhatók.
A TOBE Gallery hazai és nemzetközi kortárs művészeti vásárokon való részvétele:
• ART PHOTO BUDAPEST – AMB, 2014. október 9–12.
Kiállított művészek: Marco BELL, Tomas OPITZ, Ricardo PARRA, Aleix PLADEMUNT, Carla TABORA.
• ART PHOTO BUDAPEST – AMB, 2015. október 8–11.
Kiállított művészek: Marco BELL, Tomas OPITZ, RISKÓ Gáspár.
• MIA PHOTO FAIR, Milánó, Olaszország, 2016. április 29. – május 2.
Kiállított művész: RISKÓ Gáspár.
• PARALLEL VIENNA, Bécs, Ausztria, 2016. szeptember 20–25.
Kiállított művészek: Marco BELL, Carolina CHOCRON, Claudia KRAUS, Tomas OPITZ.
• ART MARKET BUDAPEST, 2016. október 13–16.
Kiállított művészek: Alí CORDERO CASAL, LAJTAI Péter.
• ART PHOTO BUDAPEST – AMB, 2016. október 13–16.
Kiállított művészek: Carolina CHOCRON, MÉSZÁROS László, Rocío MONTOYA, Amalia PEREIRA, ROBITZ Anikó, Bruno VEIGA.
Alí CORDERO CASAL (Acarigua, 1955)
Alkotásaiban a hagyományos és a kortárs témákat új perspektívából közelíti meg, műveinek védjegye az önéletrajzi és ideológiai töltet. Felajánlja a szemlélőnek, hogy mélyére hatoljon az alkotó lényegének. Védtelenül, korlátok nélkül idézi meg a bensőséges, tündöklő fényt, olyan biztonsággal, hogy munkái sosem fékezik vagy enyhítik, inkább feltárják a művész szenvedélyét és vágyait, és ebben a kitárulkozásban lelepleződik legszabadabb és legszemélyesebb oldala is.
Carolina CHOCRON (Buenos Aires, 1969)
Szépséget, értéket találni ott, ahol nem is várnánk: erről az érzésről szól az argentin kollázsművész SERENDIPIA című sorozata. Képei utazásra invitálnak, történeteket mesélnek el, rejtett üzenetet adnak át az arra fogékony nézőnek. A művész számára a kollázskészítés az életet jelenti: visszatekinteni a múltra, felépíteni a jelent, humort, fantáziát, intellektualitást csempészni a mindennapokba.
LAJTAI Péter (Budapest, 1949)
A művész 2005-ben választotta a digitális fotó alapú képalkotást, mint progresszív médiumot. Így tudja leginkább visszaadni azt a sokrétegű, áttételes tartalmat, amit a világból érzékel. Mozaikszerűen szerkesztett képein a részeket halmozza egymás mellé, amíg össze nem áll az általa belülről látott kép. A végeredmény hol maga az egész, hol annak illúziója, néha a hiányos teljesség, vagy éppen a burjánzó részletgazdagság. A fotóként értelmezhető képek mellett 2010-től jelennek meg a textil, papír, fém, üveg és egyéb anyagok felhasználásával készült installációk. Legújabb alkotásai a zavart, a felfordulást, a tartalmak fokozatos kiüresedését, eltűnését ábrázolják.
MÉSZÁROS László (Budapest, 1967)
A művészt MODULUS, vagyis ritmus című fotósorozatában az összepréselt műanyag flakonok, fémdobozok, nejlonok látványának ritmusossága fogta meg: a látszólagos káoszban meglátta a rendet. Képein keresztül a látványból előbújik a zeneiség és a forma lenyűgöző játéka. Ebből a látványból a fotográfus absztrakt világot teremtett.
Rocío MONTOYA (Madrid, 1983)
Alkotói munkájának középpontjában elsősorban a portréfotográfiák dekonstrukciója áll, szinergiában a természettel, szimbolikus elemeket használva, amelyek így együtt álomszerű, vibráló világot hoznak létre. A szürrealizmus és a festészet hatására kollázsaiban képzeletbeli szépség jelenik meg, feltérképezve az emberi testet, elfedve az identitást.
Amalia PEREIRA (Caracas, 1972)
Kollázsmunkái a körülöttünk lévő életelemekből építkeznek és hoznak létre belőlük egy új univerzumot. Munkásságában jelentős a művészetbe, a zenébe, az irodalomba való elmerülésének vágya, és ez az, ami a képei mélységét adja, teszi azok nyelvét vonzóvá. Alkotásaiban érzelmi párbeszédet alakít ki a természettel.
ROBITZ Anikó (Nagykanizsa, 1978)
Valóság és absztrakció: e két meglehetősen ellentétes fogalom szimultán jelenléte jellemzi leginkább fotográfiáinak rendezett világát. A városokban, a modern és a kortárs építészetben keresi a különféle textúrákat és faktúrákat, amelyek képein hol jól kivehetők maradnak, hol teljesen eltűnnek, de minden esetben geometrikus formákká alakulnak.
Bruno VEIGA (Rio de Janeiro, 1967)
VÖRÖS SIVATAG című fotósorozatában Brazília történetének legsúlyosabb környezeti katasztrófáját mutatja be. Képei a pusztításnak egy különleges mozzanatát jelenítik meg: amikor a folyó mentén a mérgező sár egy tökéletes vonalat húz a növényzetre.
Lajtai Péter – Artist Talk
Lajtai Péter képzőművésszel beszélget Martos Gábor szakíró,
a Múzeum Café volt főszerkesztője.
Október 14. péntek, 19:30 B épület – G110
Bruno Veiga – Artist Talk
Bruno Veiga fotóművész könyvbemutatója.
Október 15. szombat, 18:00 D épület – P409
Még több információért látogassanak el az esemény Fb oldalára!