Múzeumbarátokat keresnek – Játékos versengéssel invitálják gyakoribb múzeumlátogatásra az esztergomi diákokat és pedagógusokat a helyi közgyűjtemények

Az esztergomi múzeumok és az MNL Komárom-Esztergom Megyei Levéltára ismét meghirdeti Az Év Múzeumbarát Osztálya pályázatot.

A pályázat célja, hogy az esztergomi és környékbeli iskolák diákjai és tanárai gyakrabban és szívesebben járjanak az esztergomi múzeumokba, illetve a Levéltárba, az iskolai tanulás során hatékonyabban és kreatívabban használják a múzeumok biztosította ismeretszerzési lehetőségeket, ezáltal erősödjön az oktatási intézmények és a múzeumok kapcsolata.

Az Év Múzeumbarát Osztálya pályázaton indulók az első múzeumlátogatás alkalmával bármely résztvevő intézményben regisztrálhatnak: ekkor egy pecsétgyűjtő füzetet kapnak, melybe a tanév során gyűjthetik a látogatást igazoló pecséteket. A pecsétek különböző pontszámot érnek a múzeumlátogatás tartalmától függően. Valamennyi résztvevő múzeumból legalább egy pecsétet szükséges szerezni. A díjat az az osztály nyeri, amelyik a tanév során a legtöbb pecsétet gyűjti össze.

A múzeumlátogatás mellett havi rendszerességgel különböző kihívások várnak az osztályokra – ezek Esztergom történetével, helyi nevezetességeivel kapcsolatos, kreatív feladatok lesznek, és természetesen további pontokat érnek majd.

Az eredményhirdetésre és az ünnepélyes díjátadóra a 2017. évi Múzeumok Éjszakája rendezvényen, június 24-én kerül majd sor. A nyertes osztály az elismerő cím mellett értékes ajándékra is számíthat.

Résztvevő intézmények: Esztergomi Dzsámi, Főszékesegyházi Kincstár, Keresztény Múzeum, Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum, MNL Komárom-Esztergom Megyei Levéltára, MNM Babits Mihály Emlékház, MNM Balassa Bálint Múzeum, MNM Esztergomi Vármúzeum.

A részletes pályázati felhívás és folyamatos tájékoztatás a program Facebook-oldalán.

Forrás: Duna Múzeum