Duda Éva Társulat/Movein Mission évadtájékoztató

Az idei év sem eseménytelenül zajlik majd a Duda Éva Társulat/Movein Mission életében, az évad kulcsszavai a következőek lesznek.

Duda Éva Társulat: Outbreak - Fotó: Dömölky Dániel

Duda Éva Társulat: Outbreak – Fotó: Dömölky Dániel

Repertoár…

A nagy sikerű darabok továbbra is láthatóak lesznek, az erotikus, tangó alapokra épülő Outbreak, az underground cirkusz, balkán zene, néptánc és fizikai tánc fúzióját egyedi módon használó Virtus, a nemrég bemutatott Mesh és Breathe! pedig a kortárs tánc két külön világát, kifejezésmódját mutatja be.

Duda Éva Társulat: Breathe - Fotó: Dömölky Dániel

Duda Éva Társulat: Breathe – Fotó: Dömölky Dániel

Utazás…

A budapesti előadások mellett fesztiválokon, vidéken és külföldön  is többször fog járni az együttes, többek között látható volt a Mesh a Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozón, de október 8.-án a Mesh és Breathe! című darab vendégeskedik Szegeden a Régi Zsinagógában és az Egy csókkal kezdődött?, valamint a Breathe! című darab pedig Ljubljanaba kapott meghívást, ahol a Spanski Borciban lesz látható.

Duda Éva Társulat: Mesh - Fotó: Dömölky Dániel

Duda Éva Társulat: Mesh – Fotó: Dömölky Dániel

Overdose…

A FEST-FDR meghívására Temesváron mutatta be újra Duda Éva Overdose című előadását a társulat, teljesen új szereposztással. A fesztivál nyitóelőadása az Overdose mellett a Maria Campos és Guy Nader Mesh című darabja volt.

Duda Éva Társulat: Overdose - Fotó: Dömölky Dániel

Duda Éva Társulat: Overdose – Fotó: Dömölky Dániel

Workshop…

Quan Bui Ngoc különleges workshopja lesz a Grabó Stúdióban november végén, melyre elsősorban táncművészek jelentkezését várjuk. Quan jelenleg a LES BALLETS C DE LA B együttes táncművésze és évek óta rendszeresen tart workshopokat több országban, Magyarországon sem először fog járni.

Frida Kahlo…

A társulat új bemutatójának témája a mexikói festőművésznő élete, művészete. Az előadásban egyenrangú elemként jelenik meg a fizikai tánc, a színház, zene, film. A Budapesti Operettszínházzal koprodukcióban készülő darab címszerepét Gryllus Dorka fogja játszani.

Open Training Budapest…

Új tréning sorozatot indít a társulat Újvári Milán szervezésében profi táncművészek számára. Számtalan meghívott oktatóval nyújtanak lehetőséget a résztvevőknek, hogy folyamatosan képezzék magukat. A tréningek ára nagyon kedvezményes, mindösszesen: 500Ft/óra.

Movein Stúdió…

Szeptembertől újra várnak mindenkit a stúdió állandó táncórái, Grecsó Zoltán kortárs táncórái majdnem minden nap várja a résztvevőket, de ha valaki inkább egy technikásabb modern táncra, vagy vagány Hiphop órára, netán a harcművészek világában merülne inkább el, azok szintén tudnak csatlakozni.

Legközelebb találkozunk…
október 14. 20:00 Egy csókkal kezdődött?/Outbreak – Mu Színház
október 17. 19:00 Virtus – Millenáris Teátrum – a Nemzeti Táncszínház szervezésében
november 13. 20:00 Mesh/Breathe! – Trafó Kortárs Művészetek Háza

Duda Éva Társulat: Virtus - Fotó: Dömölky Dániel

Duda Éva Társulat: Virtus – Fotó: Dömölky Dániel

Bővebb információk folyamatosan megtalálhatóak a társulat facebook oldalán és a www.evaduda.net honlapon.

Támogatók: NKA, EMMI, Trafó Kortárs Művészetek Háza, Műhely Alapítvány, Nemzeti Táncszínház, Movein Stúdió, DNA, Budapest Főváros IX. Kerület Újbuda Önkormányzata

Forrás: Duda Éva Társulat/Movein Mission