Mozaik Múzeumtúra Roadshow – Székesfehérvár, 2016. szeptember 23., péntek

Az újratervezett Mozaik Múzeumtúra idei egyik újítása az országjáró roadshow, melynek első sikeres rendezvénye után szeptember 23-án Székesfehérvárra érkezik a rendezvény. A Szent István Király Múzeum intézményeiben, 9 helyszínen várják az ingyenes programok egész nap az érdeklődőket.

Múzeumpedagógiai foglalkozásokon vehetnek részt az iskolások az Országzászló téren reggel 8-tól egészen délután 4 óráig. A Jövőből jövő című programon a magyarsághoz kapcsolódó szituációs- és szerepjátékot lehet majd játszani, míg az Ükanyád posztjai elnevezésű játék egy rejtélyes időutazásra hívja a fiatalokat a Néprajzi Kiállításban. A Koronázó téri Romkertben a koronázási ceremónia útvonalát fogják végigkövetni, és talán még királyválasztásra is sor kerül. A Hetedhét Játékmúzeum sem maradhat ki természetesen a gyermekprogramok közül, kiállítás és vasútépítés színesíti a választékot.

A délutáni programokra már nem csak a diákokat, minden érdeklődőt nagy szeretettel várnak a kiállítóhelyek délután 4 órától este 9-ig. A Budenz-ház – Ybl-gyűjtemény szaktárlatvezetésén a 19-20. századi magyar festészet és kisplasztika alkotásaiba nyerhetünk bepillantást, a Városi Képtár Deák-gyűjteményében pedig látássérülteknek lesz rendhagyó múzeumlátogatás. A Fekete Sas Patikamúzeumba szervezett interaktív tárlatvezetés során belekóstolhatunk a régi idők titkos receptjei alapján készített szerekbe, a Rendház családi programján a régészeti kiállítás lapidáriumát fedezhetjük fel, de akár látványrestaurálásra is bejelentkezhetünk a múzeum restaurátoraival. Az Országzászló téren délután is folytatódnak a programok, rendhagyó múzeumlátogatáson vehetünk részt a Szent István Király Múzeum első épületében. Székesfehérvár belvárosát várostörténeti sétán járhatják be az érdeklődő gyerekek, családok.

Az összművészet jegyében a telik majd a nap Székesfehérváron, ahol nem csak megnézni, de kipróbálni is sok mindent lehet. A PaintCocktail csapatának jelszava szerint „Mindenki tud festeni!” Hozzájuk az Új Magyar Képtárba lehet bejelentkezni egy vidám hangulatú vezetett festésre, hogy aztán hazavigyünk műalkotásunkat. Az estét pedig zenével és játékkal tudjuk zárni, hiszen a Csók István Képtárban a Szűcsinger formáció – Szűcs Krisztián (Heaven Street Seven) és Szálinger Balázs sorozata – fogja szórakoztatni a jelenlévőket közös rajongásaik (Beatles, Petőfi, kabaré stb.) mentén. Végül pedig detektívjátékon szórakozhatunk jót a Terembura Egyesülettel az Ybl-gyűjteményben.

A programokra előzetes regisztrációt kérünk a megjelölt elérhetőségeken!

Elérhetőségek és a részletes programleírás:

reszletes-program-mozaik-muzeumtura-roadshow-szekesfehervar-2016-szeptember-23

Az esemény Facebook oldala: www.facebook.com/events/333759856970819/

mozaik-roadshow_szorolap_1old_szekesfehervar

Forrás: Mozaik Múzeumtúra Roadshow 
,