Néró közönségtalálkozó a Somogyi-könyvtárban

Közönségtalálkozó Hubay Miklós Néró című színművéhez kapcsolódóan, a Szegedi Nemzeti Színház 2016. szeptember 30-i bemutatóját megelőzően.

Időpont: 2016. szeptember 20. 16.30
Helyszín: a Somogyi-könyvtár 1. emeleti folyóiratolvasó-terme
Résztvevők: Léner András rendező, Fekete Gizi, Kárász Zénó színművészek
Moderátor: Gortva Tamás a Radnóti Miklós Gimnázium tanára

Hubay Miklós első darabja már a Magyar Nemzeti Színház repertoárjában szerepelt. A genfi Magyar Tájékoztató Könyvtár igazgatójaként sok magyar író, képzőművész és muzsikus genfi ösztöndíját segítette. Később a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanított, valamint a Nemzeti Színház dramaturgjaként dolgozott. Mindkét állásából egy napon bocsátották el. 1974-1988 között a firenzei egyetemen népszerűsítette a magyar irodalmat.

A Néró mind a hét darabja „jól megcsinált” egyfelvonásos (mi hármat játszunk el belőlük). A filozofikus kabaréjelenetek alapfeltevése, miszerint csak cinikus, erkölcstelen alakok élhetnek a Római Birodalom csúcsán, nagyon is hihető. A szokványos fordulatok nincsenek túlbeszélve, a szerző nem tartja szükségesnek, hogy az alakok álláspontját különösebben megindokolja: cselekszenek – vagyis átverik a partnereiket –, és ezt élvezik. Ősbemutatóját 1968-ban tartották a Madách Színházban, az eltelt fél évszázad nemigen fogott rajta.

Forrás: Szegedi Nemzeti Színház