Rekordszámú résztvevőt várnak a keszthelyi verklifesztiválra

A korábbi éveknél jóval több, szám szerint 72 kintornást várnak idén Keszthelyre, Magyarország egyetlen verklifesztiváljára.

A szeptember első hétvégéjén tartandó, sorrendben negyedik verklifesztivált beharangozó csütörtöki sajtótájékoztatón Zámbóné Hajdu Andrea, a keszthelyi Tourinform iroda munkatársa elmondta, hogy a korábbi években soha nem érte el az ötvenet a kintornások száma.

Felidézte, hogy eredetileg kétévenként akarták megrendezni a fesztivált, azonban Európa-szerte olyannyira élénk volt az érdeklődés, hogy már a kezdetektől évente megtartják.

Hozzátette: a rendezvény kezdeményezője az évekkel ezelőtt Keszthelyen letelepedett és zeneautomata-múzeumot nyitott svájci Hansjörg Surber, aki szakmai kapcsolatait felhasználva zömében svájci és német „muzsikustársait” invitálta a Balaton-parti városba. Jártak már francia, cseh, szlovén és lengyel kintornások is az elmúlt években Keszthelyen, és idén is várnak új és visszatérő résztvevőket is, köztük három magyar verklist.

A kintornások szeptember 3-án és 4-én a sétálóutcán és a főtéren szolgáltatják a zenét a doboznyitól az autóméretűig terjedő zenegépeikkel, de a piacon és a Festetics-kastély parkjában is felbukkanhatnak. Egy szakértő zsűri fogja kiválasztani azt a tíz résztvevőt, akit muzsikája, öltözete és a kísérőelemek alapján a legeredetibbnek gondolnak. A kísérőprogramok között lesz velocipédes artisták bemutatója, operettest és fúvóskoncert is.

Bubla Zoltán, a Keszthelyi Turisztikai Egyesület elnöke arról beszélt, hogy négy civil egyesület összefogásával valósítják meg ezúttal is a kétnapos fesztivált. A turisztikai egyesületen kívül a helyi vállalkozói klub, a Belvárosi Kereskedők Egyesülete, valamint a balatoni borbarát hölgyek társasága vesz részt a szervezésben és az anyagiak előteremtésében, de a keszthelyi és a Zala megyei önkormányzat, valamint a Magyar Nemzeti Vidék Hálózat is hozzájárul a költségekhez.

Forrás: MTI