A Kobuci Kertben búcsúzik a nyártól a Budapest Voices

Nyárzáró koncertet ad Budapesten, a Kobuci Kertben a Budapest Voices augusztus 27-én. Az est folyamán biztosan elhangzik a Magam adom című Quimby-sláger, amit szintén átdolgoztak, és a napokban videót készítettek hozzá. A 13 tagú együttes ősszel stúdióba vonul, hogy egy újabb kislemezt rögzítsen.

Budapest Voices - fotó: Máté Balázs

Budapest Voices – Fotó: Máté Balázs

Egyetlen nyári koncertjét adja augusztus 27-én Budapesten a Budapest Voices, és azt követően hónapokig nem is lép fel a fővárosban. Az NKA által támogatott koncert a Kobuci Kertben lesz, ahol már visszajáró vendég a kórus, és jellemzően mindig szép számú közönség előtt énekli az a cappella átdolgozásokat. Az olyan slágerek mellett, mint az Adjon az ég, az Ennyi csak, a Gyémánt és a Hajolj bele a hajamba mellett felcsendül az A Kutya Vacsorája által írt és Quimby-től ismertté vált Magam adom című dal, amihez most videót készítettek.

A Budapest Voices másnap, azaz augusztus 28-án a IX. Győri Bornapok, Bor-, Borlovag- és Gasztronómiai Fesztiválon koncertezik. Szeptemberben pedig stúdióba vonul, hogy ősz végén egy újabb, két átdolgozást és egy saját dalt tartalmazó kislemezt jelentessen meg. Hogy melyek lesznek az átiratok, hamarosan elárulják.

A Budapest Voices-nak legutóbb márciusban jelent meg nagylemeze Finomra hangolva címmel. A CD egy saját szakácskönyvvel együtt jött ki, melyben a 13 együttestag 55 receptje található.

Az esemény: https://www.facebook.com/events/1727443157524612/

Részletek: https://www.facebook.com/budapestvoices

www.budapestvoices.hu

Forrás: Pr Garden