Esős második nap

Az arTúr Fesztivál második napján az időjárás nem kedvezett a szabadtéri programoknak. A szervezők döntése alapján minden program egy helyszínen került megrendezésre.

előadás

IMG_2097

A kiírtak szerint 18 órakor a Közösségi Ház 124-es termében Csider István Zoltán mezőtúri születésű íróval és első kötetével a Rendrakással ismerkedhettek meg az érdeklődők egy könyvbemutató keretében. Közben a Közösségi Ház nagytermében elindult a Humor nagyágyúi című zenés kabaré 18:30-kor. Az egy helyszínre való tömbösítés a kiírt időpontokban némi csúszást eredményezett, így a Slam Poetry 20 órakor vette kezdetét szintén a nagyteremben. A hazánkban mindössze tíz éves múltra visszatekintő, de egyre nagyobb közönséget meghódító műfaj országosan is elismert képviselői most Mezőtúron is megmutatták magukat. Vendégül láthattuk Basch Pétert, Csidert István Zoltánt, Kemény Zsófit és Pion Istvánt. Műfajban ideillő zenekart, a Words are Melodiest hallgathatta meg az est zárásaként a közönség, akik slam szövegeket használnak fel dalaikban szövegként.

IMG_2224

IMG_2305

Az est megszervezésével a szervezők egy új műfajjal szerették volna megismertetni a közönséget.

Az átszervezések utáni csúszásokra hivatkozva a Gondolj rám című magyar játékfilm a csütörtöki napon kerül levetítésre 22 órakor, a Közösségi Ház nagytermében.

Kövessék az arTúr Fesztivál facebook oldalát, ahol pontos információkhoz juthatnak.

IMG_2203

Forrás: arTúr Fesztivál – Túri Vásár