Armel Opera Festival a Szigeten

Az Armel Opera Festival a múlt évben vett részt először önálló műsorral a Szigeten, igazán nagy sikerrel. Reméljük, hogy idén is kíváncsiak lesznek művészeinkre, izgalmas és egyedi zenei programjainkra. Az Armel a kortárs operák és zenék kreatív bemutatására, népszerűsítésére vállalkozott kilenc évvel ezelőtt, európai operaházakkal együttműködve, és évente öt új opera bemutatót tart Budapesten.

Fotó: Kállai Tóth Anett

Fotó: Kállai-Tóth Anett

Szeretettel várunk mindenkit a Fidelio Színpadon augusztus 12-től augusztus 16-ig minden este 7 órától, az alábbi programjainkra:

19:00-19:30 / HELLO FLÖTE!

Üdv az elvarázsolt diliházban!

Itt Tamino gumicsőbe csavarodott, az Éj Királynője egy kontroll freak, Papageno pirulákon él, Pamina paranoiás, Papagena pedig fiatalkorú alkoholista – a Sarastro által irányított intézetben.

Ismerkedj meg Alföldi Róbert ARTE Közönségdíjas Varázsfuvola-rendezésének legjobb pillanataival, a Szegedi Nemzeti Színház produkciójából.

A darab alkotói a tavalyi Sziget Fesztiválon vehették át közönségdíjukat és a tradíció idén is folytatódik. Az Armel Opera Festival 2016-os operáira idén is szavazhatott a közönség az Arte Concert weboldalán, a díj pedig ismét a Szigeten, augusztus 16-án kerül átadásra.

19:30-19:45 / BRING IT ON!

Kortárs improvizáció a közönséggel Sáry László Kreatív zenei gyakorlatai alapján, Vajda Gergely karmester irányításával.

19:45-20:15 / CROSSYMPHONY

Az Armel Opera Festival crossover produkciója – minden nap más műfajban, vagy stílusban, és új zeneművek bemutatásával. Lesz világzene, népzene, jazz, pop és cigányzene, az Armel Szimfonikus Zenekar közreműködésével. Vezényel: Vajda Gergely.

Fotó: Kállai-Tóth Anett

Fotó: Kállai-Tóth Anett

Szólisták:

Augusztus 12. Fekete Kovács Kornél – jazz – zeneszerző, hangszerelő, a Modern Art Orchestra vezetője, és a Budapest Jazz Orchestra alapítója, szólistája – trombita, szárnykürt.

Augusztus 13. Holdviola – elektro-folk – a formáció zenéinek alapját a magyar népdalok alkotják.

Augusztus 14. Vidák Zsigmond – cigányzene – a Rajkó Zenekar vezető prímása

Augusztus 15. Hien – popzene – énekes, zeneszerző

Augusztus 16. Szirtes Edina Mókus – világzene – hegedű, ének, looper, zeneszerző

Közismert zenekara, a Fabula Rasa mellett szóló és egyéb formációk frontembere, és számos együttes vendég zenésze.

20:15-21:00 / CONDUCT ME!

Ragadd meg a pálcát, állj ki a zenekar elé és egy rövid, pár perces karmesteri gyorstalpalót követően vezényelj nagyzenekart!

Mestered lesz: Vajda Gergely, az Armel Opera Festival művészeti vezetője.

Az idei dallamok:
Mozart: Varázsfuvola Nyitány
Mozart: Figaro Nyitány
Mozart: Szöktetés a Szerájból Nyitány

ARMEL OPERA FESTIVAL a SZIGET FESZTIVÁLON
Fidelio Színpad
augusztus 12-16-ig, minden este 7-9-ig!

Forrás: Armel Opera Festival
,