Megtekinthetők az új Néprajzi Múzeum tervei

Néprajzi Múzeum, Aula, június 28. – július 10.

A Liget Budapest Projekt részeként a tervek szerint 2019-ben készül el az új Néprajzi Múzeum minden szakmai és látogatói igényt kielégítő új otthona. A Néprajzi Múzeum Európa egyik legkorábbi, 1872 óta működő etnográfiai intézményeként kiemelkedő gyűjteményére büszke, s egyben a jövőre és a megújulásra nyitott társadalmi múzeum – ennek jegyében készül új épülete is.

Az egyik legfontosabb magyar közgyűjtemény épületének megtervezéséért összesen tizenöt magyar és külföldi, köztük több világhírű építésziroda szállt ringbe. A terveket azok minden érdekes részletével július 10-ig most a nagyközönség is megtekintheti a Néprajzi Múzeum aulájában berendezett kiállításon. A beérkező pályaműveket 11 tagú, magyar és nemzetközi múzeumi és építészeti szakemberekből álló zsűri bírálta el. A nemzetközi építészeti tervpályázat nyertese a Napur Architect Kft. által vezetett konzorcium, így magyar építésziroda tervezi a múzeum új épületét.

A zsűri által egyhangúan kiválasztott győztes pályamű jól illeszkedik a Városliget és a Dózsa György út közötti környezetbe, tiszta vonalvezetésű, emblematikus épület, amely nemzetközi szinten is jelképpé válhat. A magyar pályamű múzeumműködési szempontból is messzemenően kielégíti a Néprajzi Múzeum technológiai és gyűjteményi igényeit, és fenntarthatósági szempontból is az egyik legmagasabbra értékelt terv. A kiállításban az érdeklődők megismerhetik az új épületre vonatkozó technológiai és funkcionális elképzeléseket, a várható látogatói élményt és múzeumtechnológiai megoldásokat, a környezettel kapcsolatos párbeszédet, többek között a városképi beágyazottságot, a Városligettel való kapcsolatot, az épület megközelítését. A tárlat a győztes terv bemutatása mellett a többi induló pályaművet is a látogatók elé tárja, így a 2. helyezett Sauerbruch Hutton iroda tervét, a 3. helyen végzett BIG – Bjarke Ingels Group pályaművét, valamint a többi pályázó alkotásait, név szerint: Bánáti + Hartvig Építész Iroda Kft, Bernard Tschumi Architects, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem + Balázs Mihály, COOP HIMMELB(L)AU – Wolf D. Prix & Partner ZT GmbH, Dominique Perrault Architecte, EAA Emre Arolat Architecture, Középülettervező Zrt., Architecture-Studio,  gmp International GmbH, valamint Zaha Hadid Limited.

Az 1872-es alapításra visszanyúló Néprajzi Múzeum egységes keretben őrzi a magyar-magyarországi, az európai és az Európán kívüli – etnológiai – néprajzi anyagot. A Múzeum hagyományos néprajzi anyaga nemzetközileg kiemelkedő, kerámia-, valamint textil- és viseletgyűjteménye a kontinens legnagyobb ilyen jellegű kollekciói. A Múzeum új otthonában a tervek szerint az intézmény eddig raktárban pihenő, kevésbé ismert kincseit is megismerheti a nagyközönség.

A Liget Budapest Projekt célja, hogy az új Liget Európában egyedülálló komplexitású és minőségű, nemzetközi vonzerejű turisztikai célponttá váljon. A közel 200 éves Városliget egyedi történelmi, természeti és intézményi adottságai az épülő új múzeumokkal együtt olyan világszínvonalú, összetett családbarát kulturális-szabadidőparkot hoznak létre, ahol a világ vezető nagyvárosaihoz hasonlóan mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbb kikapcsolódási formát, legyen szó a természet élvezetéről, sportról, kultúráról vagy családi programokról.

Forrás: Néprajzi Múzeum