Pénteken kezdődik az 51. nemzetközi filmfesztivál Karlovy Varyban

Több mint 70 ország alkotóinak mintegy 180 filmje közül válogathatnak az érdeklődők a péntek este kezdődő 51. nemzetközi filmfesztiválon Karlovy Varyban.

Karel Och, a filmszemle művészeti igazgatója szerint a filmek számát az idén azért csökkentették – a korábbi átlagosan 200-220 filmről -, hogy a legnagyobb érdeklődést kiváltó alkotásokat többször is vetíteni tudják.

Közép-Európa legrégibb A-kategóriás filmszemléje idén már 70 éves múltra tekint vissza. Bár az első filmfesztivál 1946-ban zajlott le Karlovy Varyban és a közeli Mariánské Láznéban, az ötvenes évek végétől csak minden második évben – a moszkvai nemzetközi filmfesztivállal váltakozva – rendezték meg a szemlét. A kilencvenes évek eleje óta azonban újra évente tartja filmfesztiválját a patinás nyugat-csehországi fürdőváros.

Az 51. nemzetközi filmfesztivál Sean Ellis brit rendező Anthropoid című, cseh-brit koprodukcióban készült nagyszabású történelmi filmjének ünnepi bemutatójával nyílik meg július 1-jén és július 9-én ünnepélyes díjkiosztóval zárul. A film Reinhard Heydrich, a cseh-morva protektorátus náci helytartója ellen a 2. világháború idején Prágában elkövetett merényletről szól.

A versenykategóriában a Kristályglóbuszért, vagyis a fődíjért 12 film, köztük egy magyar alkotás indul. A magyar versenyfilmet, Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál című alkotását július 7-én vetítik.

A cseh és szlovák filmművészetet Jan Hrebejk prágai rendező Ucitelka (Tanítónő) című szlovák-cseh alkotása képviseli. A versenykategóriában egyebek között orosz, német és olasz filmet is vetítenek, de a programban ezúttal kivételesen nem szerepel francia játékfilm.

A szemle idején idén is több neves filmsztár látogat el Karlovy Varyba. Köztük lesz Willem Dafoe világhírű amerikai színész, aki Kristályglóbuszt kap a világ filmművészetéhez való rendkívüli hozzájárulásáért. Az amerikai sztárt kétszer jelölték Oscar-díjra és egyszer Golden Globe-ra.

A filmszemle elnökének díját Charlie Kaufman Oscar-díjas amerikai forgatókönyvíró, rendező és producer kapja. Kaufman az Egy makulátlan elme örök ragyogása című alkotásának forgatókönyvéért kapott Oscar-díjat.

A legnevesebb sztárvendég az idén valószínűleg Jean Reno francia színész lesz, aki július 4-én érkezik a fesztivál színhelyére.

Megjelenik a filmszemlén Michael Shannon amerikai színész is, akit Oscar-díjra és Golden Globe-ra is jelöltek már.

A fesztivál programját számos szekció alkotja, a játékfilmek és a dokumentumfilmek versenyén kívül ilyen a Látóhatárok (Horizonts), a Másik nézőpont (Another View), a Nyugattól keletre (East of the West), a Függetlenek fóruma (Forum of Independents), valamint a Variety kritikusainak kategóriája (Variety Critics Choice).

A Nyugattól keletre szekcióban tíz filmnek Karlovy Varyban lesz a nemzetközi bemutatója. A szekció vetítéssorozata egy magyar film, Till Attila Tiszta szívvel című darabjának a bemutatásával indul szombaton.

Tavaly a fesztiválon vetített filmeket több mint 130 ezer néző látta, az idén is legalább ekkora érdeklődéssel számolnak a rendezők.

Forrás: MTI
,