A Globe színház és a gitár világsztárja, Stanley Jordan Budapesten – Világsztárok hétvégéje a Margitszigeten – programajánló július 1-3.

Július 1-jén Shakespeare eredeti színháza, a londoni Globe két év után újra a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon vendégszerepel, ezúttal a mester egyik korai vígjátékával, A két veronai nemes című komédiával. Július 3-án, vasárnap este igazi világszenzációra kerül sor: Stanley Jordan, a 80-as évek nagy amerikai gitáros generációjának tagja először látogat Magyarországra, és nagyszabású koncertet ad hazai és külföldi zenész sztárokkal a Margitszigeten.

globe_fekvo

A Shakespeare halálának 400. évfordulójáról megemlékező jubileumi évben újra nemzetközi turnéra indult a Shakespeare’s Globe, amelynek idén megválasztott új művészeti vezetője, Emma Rice a Wonder, azaz a csoda évadát hirdette meg. A két veronai nemes című korai Shakespeare-vígjátékot 2016. május 26-án mutatták be Brightonban a  Liverpool Everyman & Playhouse társulatával közös előadásként, amelynek igazgatója, Nic Bagnall jegyzi a produkciót rendezőként. A magyar színpadokon ritkán játszott, kevésbé ismert művet, amely magán viseli a nagy Shakespeare-komédiák összes stílusjegyét, 21. századi módon eleveníti meg a társulat: kevés díszlettel, sok zenével és humorral.

A zene központi szerepet kap az előadásban. Aki ismeri a hatvanas évek legnagyobb blues-, soul- és R’n’B énekesnőinek, Etta Jamesnek, Irma Thomasnak, Laura Lee-nek vagy Mitty Collier-nak a munkásságát, tudja, mire számíthat. Aki nem, annak annyit mondhatunk: igazi hippi slágerfesztiválos hangulat várja a szigeti fák alatt, ahol a fellépők nem csupán színészi és zenei feladataikat váltogatják pazarul, hanem komoly atlétikai-akrobatikus képességeikre is szükség lesz.

Július 1-jén azonban nem csupán ezért számíthat a színházi csemegék iránt nyitott nézők kitüntetett figyelmére A két veronai nemes: jó néhány dél-angliai, szerbiai, norvégiai és svédországi vendégjáték után, de még az előtt érkezik a Budapesti Nyári Fesztiválra, hogy Hamlet várának helsingőri nézői láthatnák. Az előadást angol nyelven, magyar felirattal játsszák, két részben.

A Shakespeare-év jegyében július 29-én és 31-én bemutatják még Verdi Otello című operáját Rost Andrea, Marc Heller és Kálmándy Mihály operacsillagok főszereplésével a Margitszigeten, augusztus 5-én pedig a Monte-Carlo Balett érkezik a két veronai szerelmes, Rómeó és Júlia történetének klasszikusbalett-előadásával. A Városmajorban Bereményi Géza színműve, az Udvaros Dorottya főszereplésével bemutatott Shakespeare királynője című történelmi játék augusztus 27-án és 28-án lesz még megtekinthető.

stanley_jordan_fekvo

Július 3-án, vasárnap este a jazzrajongókat igazi világszenzáció várja a Margitszigeten, ahol különleges zenei személyiségek találkozásának lehetnek tanúi. A különleges „tapping” technikájáról ismert amerikai jazz gitáros, Stanley Jordan először látogat Magyarországra. Az egyedülálló esten Jordan mellett a kiváló brazil gitáros-énekes, Alegre Corrêa játéka valamint a nemzetközi hírű Horváth Kornél és Dörnyei Gábor (tHUNder Duo) ütőhangszeres művészek kifinomult és egyedi duója teremt kivételes zenei világot. A négy világhírű művész az amerikai, a brazil, az afro és az európai zenekultúrából merítve hoz létre izgalmas, 21. századi kamarazenét. A koncerten hallható formáció világpremier.

Stanley Jordan üzenete és ajánlója a magyar közönségnek:

Bővebb információ és online jegyvásárlás: www.szabadter.hu

Forrás: Szabad Tér Színház