V4-es színházi találkozó Vácon

Öt országból hat színházi produkciót láthat a közönség az idei V4 Fesztivál és Színházi találkozón – jelentette be a házigazda Váci Dunakanyar Színház Igazgatója a keddtől július 3-ig tartó rendezvény sajtótájékoztatóján az intézményben.

Ezúttal a Csehországból a zlíni, Lengyelországból a radomi színház, Szlovákiából a Kassai Állami Színház, különleges vendégként Ukrajnából pedig a lvivi Academic Voskisennia utcaszínház mutatkozik be egy-egy darabbal, míg a házigazdáknak két előadását láthatja a közönség keddtől – közölte Kis Domokos Márk, a váci teátrum direktora.

A kísérő rendezvények sorában neves magyar együttesek lépnek fel, koncertet ad a Tankcsapda, az Early Bird, a Halott Pénz, a Kiscsilag, a Quimby, a Jazztelen, illetve a Kowalsky meg a Vega.

Íjgyártó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális és tudományos diplomáciáért felelős államtitkára a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a közös értékek hangsúlyozása azonos a V4-es szellemmel, ezért támogatta szívesen a külügyi tárca a fesztivált. Vác remek otthont teremtett az immár 4. alkalommal megrendezésre kerülő eseménynek, a közös játéknak, és sikerült meghódítani a közönséget – mondta.

Harrach Péter, a város országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta, hogy a fesztivál a külpolitika és a kultúra találkozása is egyben; „annál is inkább aktuális, mert a V4-ek jelentenek reményt Európa számára”. Vagyis – folytatta – „Közép-Európa képes az eltévedt európai gondolkodásmódot jó útra terelni”. Az eseménysorozat egy közös kultúra megjelenítését is szolgálja, ily módon társadalomformáló hatása is van – mondta a KDNP-s politikus.

Fördős Attila, a település polgármestere emlékeztetett arra, hogy 2010-ben a gazdaságfejlesztésen túl két fő irányba, a külkapcsolatok és a kultúra irányába nyitott a város.

Azóta két szlovák, egy cseh és egy lengyel településsel gyarapodott a testvérvárosaik száma, és igazolta létjogosultságát a város színháza is.

Hozzátette, hogy idén először a testvérvárosok vezetését is meghívták a fesztiválra.

A rendezvénysorozat kísérőprogramjai között filmvetítéseket is tartanak, illetve közösen emlékeznek meg az 1956-os forradalom 60. évfordulójáról – hangzott el.

Forrás: MTI

 

,