Quimby-koncert és a legendás Gálvölgyi-Benedek-páros július első hétvégéjén a KULTKIKÖTŐben!

A földvári szabadtérin már dübörög a nyár, ezen a hétvégén pedig Balatonbogláron is megnyit a KULTKIKÖTŐ. Az ország kedvenc rock-bandája, az idén 25 éves Quimby július 1-én, pénteken belecsap a húrokba. A zenekar rajongói már előre várják minden évben a nyár legjobb koncertjének tartott földvári KULTKIKÖTŐ-beli fellépést. Kiss Tibi és az együttes tagjai évről évre visszatérnek a Balaton déli partjára, hogy óriási bulit varázsoljanak az ősfás park közepén fekvő színpadra. Közvetlen hangulat, különleges atmoszféra és kirobbanó energia – ez várja péntek este a táncolni vágyókat.

Quimby

Quimby

Másnap, azaz július 2-án, szombaton este egy egészen másik világ épül fel a balatonföldvári KULTKIKÖTŐben: A Napsugár fiúk című vígjátékban Gálvölgyi János és Benedek Miklós életre szóló barátságot kötnek. Kérdés, vajon valóban ki tudnak-e tartani egymás mellett, bármi történjék is? A két „nagyvad” mellett a közönség ifjú kedvence, Nagy Sándor is színpadra lép a Játékszín nagyszínpadi előadásában. A három nagy nevettető játékát vétek lenne kihagyni!

A Napsugár fiúk

A Napsugár fiúk

Kilenc év képekben – július 2-ától tekinthető meg a Marie Claire magazin portrékiállítása a földvári KULTKIKÖTŐ kiállítótérben. Hónapról hónapra magyar hírességek, ismert művészek álltak modellt az ország legtehetségesebb fotósainak, akik egészen különleges pillanatokat örökítettek meg. Az elmúlt kilenc év emlékezetes magyar portréinak válogatását mutatja be e kiállítás.

Ezen a hétvégén már Balatonbogláron is elindul a KULTKIKÖTŐ egész nyáron át tartó programsorozata! A családosokat pénteken és szombaton délelőtt gyerekelőadások várják: pénteken Ravaszdi mester kalandjait követhetjük, szombaton pedig együtt mozoghatunk-táncolhatunk Góbi Rita gyerekeknek szóló játékos előadásán. Újdonság Bogláron, hogy a kapuk már a gyerekelőadások kezdete előtt egy órával tárva-nyitva állnak, és a piciket kézműves-foglalkozások várják. Ugyanígy a Földvári Mesés Kikötőben is szabadtéri játékok, foglalkozások, és színházi előadások szólnak szombaton és vasárnap délelőtt a legifjabb matrózoknak.

Ravaszdi mester kalandjai

Ravaszdi mester kalandjai

A nagyobbaknak jó hír, hogy július 3-án vasárnap indul a KULTKIKÖTŐ KertMozi Bogláron. Mostantól kezdve egészen augusztus közepéig hat igazi nyár-esti romantikus vígjáték pereg majd a szabadtéri moziban.

Bővebb információ és kedvezményes jegyvásárlás a kultkikoto.hu oldalon.

KULTKIKOTO_2016_eletkepek (4)

Forrás: KULTKIKÖTŐ