Magyarok festettek tűzfalat Moszkvában – Fotókiállítás nyílt a budapesti tűzfalakról

A Moszkvai Magyar Kulturális Intézet a Színes Város Csoporttal együttműködésben kért fel két magyar művészt, hogy a saját stílusukban fessenek meg egy tűzfalat Moszkvában.

Fotó: Farkas András

Falfestmény Moszkvában – Fotó: Farkas András

Az alkotók – FatHeat és TransOne – témaválasztása Sárkányölő Szent György legendájához kapcsolódik.  A megfestett falon a város címerében is megtalálható sárkány absztrakciója látható.

A Moszkva belvárosában található közel száz négyzetméter nagyságú felületre a két alkotó 3 nap alatt festette fel az alkotást.

A tűzfalfestés zárásaként Színes Város Budapest címmel fotókiállítás nyílt Farkas András fotográfus képeiből az orosz fővárosban. A szabadúszó fotós főként utcai és szociofotókat készít, e mellett évek óta dokumentálja a Színes Város Csoporthoz köthető falfestéseket.

– A Színes Város Csoport alapgondolata Victor Vasarely 1983-ben megjelent Színes Város koncepciójára épül, melynek lényege, hogy a művészet vonuljon ki az utcára, a közterekre, és az emberek ne csak a galériákban találkozhassanak képzőművészeti alkotásokkal. 2014-ben Oroszország négy városában több tízezer ember ismerkedhetett meg Vasarely művészetével. Úgy gondolom, hogy a Színes Város által felkért művészek méltó képviselői a Vasarely által kigondolt kezdeményezésnek és Oroszországban sok szürke fal kiszínesítése várja őket – mondta el Hegyi Anita, a Moszkvai Magyar Kulturális Intézet megbízott igazgatója.

Hozzátette: mind a fotókiállítás, mind a falfestés egy hosszú távú együttműködés része a Színes Várossal, amely keretein belül várhatóan a következő állomás a több mint egy millió lakosú szibériai Omszk városa lesz, ahol a város megalapításának 300. évfordulója alkalmából ugyancsak egy művészeti célú falfestéssel színesítik majd a város arculatát.

– Különleges együttműködésbe kezdtünk, hiszen az elmúlt években több külföldi művész érkezett a Színes Város Budapest Fesztivál meghívására alkotni, és idén is meghívást kapott egy orosz falfestő alkotó, Adno1, aki a nyár végén kezdődő fesztiválon fest majd remélhetőleg egy tűzfalra – nyilatkozta Flór Péter, a Színes Város Csoport főtitkára. A szervezet képviselője kiemelte, hogy stratégiai céljaik között szerepel egy nemzetközi hálózat kialakítása, amelynek részeként eljuttatnak magyar művészeket külföldre, egyúttal minél több külföldi művészt hívnak meg Budapestre, ebben a célkitűzésben az első fontos partner a Moszkvai Magyar Kulturális Intézet.

A projekt a Nemzeti Kulturális Alap támogatásának köszönhetően valósult meg.