Múzeumok éjszakája – Hősök, újítók, felfedezők a középpontban

Hősök, újítók, felfedezők címmel rendezik meg idén a Múzeumok éjszakáját; az országos eseménysorozat 400 intézmény 2200 programjával várja a közönséget június 25-én, a kiemelt város Kecskemét lesz.

Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a Múzeumok éjszakája keddi budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett: ezen az éjszakán nemcsak a csatlakozó intézmények kiállításai tekinthetők meg, hanem rengeteg különleges, csak erre az alkalomra meghirdetett program is lesz. Ezeket műsorfüzet, offline is használható okostelefonos alkalmazás, valamint a www.muzej.hu honlap gyűjti egybe.

Mint felidézte, 2016-ban rekordszámú, 420 ezres közönséget vonzott az eseménysorozat, amellyel most is szeretnének hasonlóan sok embert megszólítani, 47 millió forintos állami támogatás segítségével.

A Múzeumok éjszakájához tavaly először választottak tematikát és kiemelt vidéki helyszínt. A Hősök, újítók, felfedezők címmel megfogalmazott idei központi üzenethez országszerte csaknem 100 intézmény csatlakozott mintegy 200 programmal – számolt be.

Hoppál Péter elmondása szerint ebben az évben is Budapesten a legnagyobb a programkínálat, de a hagyományokat folytatva egyetlen karszalaggal lesz látogatható az összes fővárosi helyszín.

Budapesten hét múzeumjárat is közlekedik június 25-én, és idén először elektromos kisautók is közlekednek három útvonalon a kisebb múzeumok között, a rendezvény kiemelt támogatójának, az E.ON-nak köszönhetően – közölte az államtitkár, hozzátéve: a Mol Bubi is kedvezménnyel vehető majd igénybe.

A Múzeumok éjszakája korábbi éveinek leglátogatottabb vidéki városában, Kecskeméten 15 oldtimer busz szállítja 47 a helyszín között az érdeklődőket, a MÁV-START és a GYSEV pedig számos vonalon menettérti kedvezményt biztosít – számolt be.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum és a Magyar Turisztikai Ügynökség az idén intézményi pályázatokat is hirdetett a kiemelt tematikához kapcsolódóan. A Múzeum hősei kategóriában a debreceni MODEM, a Felfedezők az éjszakában kategóriában a Berettyó Kulturális Központ – Bihari Múzeum, míg az Újítóké a jövő kategóriában a Kunszentmártoni Helytörténeti Gyűjtemény nyerte el az 1-1 millió forintos nívódíjat. A közönségszavazás győztese a miskolci Herman Ottó Múzeum lett – jelentette be Hoppál Péter.

Doncsev András, az MTVA Kulturális Főszerkesztőségének vezetője elmondta: a Múzeumok éjszakája médiapartnereként az MTVA az országos rendezvénysorozat számos helyszínéről jelentkezik majd tudósítással.

Fajcsák Györgyi igazgató a sajtótájékoztatónak otthont adó Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum programjáról számolt be. Az Andrássy úti múzeum épületében és kertjében jelenleg egy Koreát bemutató fotókiállítás látható, ehhez kapcsolódva lesz többek között koreai filmvetítés, interaktív koreai népmese, gasztronómiai bemutató, tradicionális és K-pop táncelőadások.

Forrás: MTI
,