Szerző: Ottroba Anna
A Nagyon Rövid Filmek Nemzetközi Fesztiválja idén ünnepelte 18. születésnapját, amelyre a budapesti Francia Intézetben is megemlékeztek június 7-én és 9-én. A legutóbbi vetítés középpontjában a női szerepek, és az identitással kapcsolatos kérdések, problémák álltak. Hogyan néz ki a Nő, és milyen közönségre talál egy júniusi estén Magyarországon.
Bőven elmúlt már 18:30, de a terembe még most is szállingóznak az érdeklődők, akinek minimum három, maximum öt percnyi idejük van arra, hogy az egyes történetek mögött megértsék a női lelket, habár sokaknak ehhez még egy élet is kevés. Akkor mégis mit tudnak ezek a filmek adni? Ugyanazt, mint amit Fodor Ákos haikui, és Örkény István egypercesei, rövidségük ellenére képesek olyan hatást kelteni, ami napok után sem hagy nyugodni.
Egy este alatt húsznál is több történetet ismerhettünk meg, amelyek között volt animációs film, kézi kamerás felvétel, és több helyszínt is felvonultató rövid etűd. A téma pedig kimeríthetetlen. Tudom, hogy nem én vagyok az egyetlen, akit megérintett a fiatal lány története, akit az édesanyja abortuszra kényszerített vagy azé a lányé, aki a szekrényben bujkál, hogy elkerülje a férje bántalmazását. Együttérzünk azzal a nővel, aki még a testét is áruba bocsátja, csak hogy támogatni tudja a szüleit, és szereplők és díszlet nélkül is, csupán a narrátor elbeszélése alapján megjelenik előttünk egy fiatal lány kálváriája, akit a tizenhatodik születésnapján megerőszakoltak.
Kitaláció? Talán igen, de egy biztos: miután lepergett az utolsó képkocka is, nem jött a feloldozás. Csak lassan szedelődzködünk össze, mert amit láttunk, az maga az élet. Női szemmel, magyar felirattal.
A Francia Intézet (Budapest I., Fő utca 17.) további programjairól itt olvashattok: http://www.franciaintezet.hu/