„Az érzet a valóság.” – TRIANGLE című csoportos kiállítás a TOBE Galleryben

Szerző: Tóth Judit Nikoletta
Fotók: Kaunitz Miklós

Három magyar származású művész csoportos kiállítása tekinthető meg a TOBE Gallery legújabb tárlataként egészen július 6-ig.

x_DSC9267

Az elsősorban fotográfiával foglalkozó alkotók: Bohus Réka, Eperjesi Ágnes és Robitz Anikó munkái kivétel nélkül ahhoz a konceptuális és esztétikai tradícióhoz köthetők, amely a fényképészet és a festészet kapcsolatát kutatja. A kiállított alkotások mindegyike a valóság absztrakcióját, reprezentációját mintegy elvonatkoztatott sűrítményként jeleníti meg. A kiállítást megnyitó Farkas Viola művészettörténész szavait kiemelve „érzet és érzékenység” az, amely a képek megalkotói mellett a befogadói oldalon állókat is kell, hogy jellemezze ahhoz, a klasszikus tér, forma és szín fogalmak által alapvetően keltett esztétikai hatáson túlmutathasson az élmény bennünk…

x_DSC9268

A művészek ugyanabból az irányzatból: a szuprematizmusból, mégis más kiinduló szemszögből, más megközelítésből jutnak el ugyanahhoz a kifejezési formához alkotásaikban. Ez a képzőművészeti ág ugyanis a tárgyi vonatkozást elvető geometrikus absztrakcióból, a kubizmusból kialakulóként már nem csak az alapvető geometriai formákból – körökből és négyzetekből – építkezik, hanem érzékenyíti is a megtapasztalt világot. A megnyitón az is kiderült, hogy a többször emlegetett Malevics, a XX. század elején alkotó lengyel származású orosz-szovjet festőművész mindhárom kiállító alkotó fotográfusra nagy hatással volt.

x_DSC9272

A hármasuk közül Bohus Réka az, aki új kontextusba helyez tárgyakat saját környezetükből, eredeti funkciójukból emelve ki azokat. Robitz Anikó a világ különböző tájain látott építészeti részleteket emeli ki és alakítja át geometrikus formákká alkotásain. Eperjesi Ágnes pedig optikai színkeverés által hoz létre színkompozíciókat, ezáltal érzeteket.

x_DSC9273

Természetesen a kiállított alkotások esztétikai hatása sem lenne elhanyagolható művészeti élmény. De higgyük el – sőt most esélyt kaptunk megtapasztalni újra -, hogy a TOBE Gallery valamennyi eddigi működésük alatt emberi és művészi értékekre alapozott és gondosan kialakított, megszervezett tárlatához igazodva itt is sokkal többről van szó. Valahogy külön-külön és együttesen is olyan hatást  keltenek ezek a fotográfiák, mint az a megmagyarázhatatlan ritka érzés, amely egy új, életünkbe lépő „idegen” esetén bizserget meg minket. Megmagyarázhatatlan, de biztos tudata annak: közöd van, közöd lesz ehhez az emberhez. És minél tovább nézed, annál messzebb látsz benne.

x_DSC9264

A Herzen utcában, most egészen július 6-ig lehetőségünk van ennek „gyakorlására” a kiállító művészek alkotásain keresztül.

,