Csaknem százhúsz alkotást mutatnak be a XVI. Táblaképfestészeti Biennálén, a hazai kortárs festészetet reprezentáló tárlat pénteken nyílik a szegedi Reök-palotában.

XVI. Táblaképfestészeti Biennále, a hazai kortárs festészetet reprezentáló tárlat.
MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely
Nátyi Róbert művészettörténész a kiállítás anyagát bemutató szerdai sajtótájékoztatón elmondta, hogy a biennále 1983-as indulását követően egészen a rendszerváltásig a magyar festészet egyik fontos eseménye volt, a korszak jelentős alkotói közül sokan bemutatkoztak rajta. A következő másfél évtizedben a tárlat inkább helyi érdekűvé vált. A Reök-palota megnyitását követően, 2008-tól azonban megváltozott az anyag válogatása, a szabad beadásos rendszer mellett meghívást kaptak a kiállítóhelyen rendszeresen bemutatkozó alkotók, a kortárs képzőművészet meghatározó szereplői.
Az elmúlt évek munkájának köszönhető, hogy az idei seregszemlére – rekordszámú – csaknem hatszáz alkotás érkezett, ezek közül választotta ki két körben a zsűri azt a csaknem százhúsz munkát, melyet bemutatnak a szecessziós palotában – közölte a kiállítás kurátora.
A szakember kifejtette, hogy a képek válogatásakor törekedtek a stiláris sokszínűségre. Némileg csökkent a figuratív, illetve a fotórealista alkotások aránya, köszönhetően annak, hogy a tavasszal Szegeden rendezett, a hazai geometrikus törekvéseket bemutató kiállításon szereplő művészek közül sokan fontosnak tartották a részvételt a biennálén is. A korábbi évekhez hasonlóan minden korosztály képviselteti magát, a pályakezdő fiatalok és a középgeneráció mellett olyan neves művészek, mint Nádler István, Aknay János, feLugossy László, ef Zámbó István, Pinczehelyi Sándor vagy a néhány éve a biennále fődíjával elismert Joseph Kadar, illetve Kántor Ágnes.