Töredékek – templomok Koreában – Paulius Normantas fotókiállítása

Normantas Paulius litván születésű fotóművész. 1980-ban kezdett el fotózni. Első képeit a Balti-tenger melletti dűnékről és a litvánok szent helyéről, a Keresztdombról készítette. 1983-ban magyar felesége révén költözött Magyarországra, jelenleg Nyíregyházán él. 17 országban csaknem háromszáz kiállítása volt. Csak analóg nyersanyagokra dolgozik, nem használja a digitális kamerákat. Képeiből közölt a National Geographic 2004. júniusi száma, az UNESCO Courier 1994. augusztusi száma. 16 finnugor népet fotózott már 10 expedíció során. A fényképezésen kívül néprajzi gyűjtéseket is folytat.

Fotó © Paulius Normantas (forrás: Koreai Kulturális Központ)

Fotó © Paulius Normantas (forrás: Koreai Kulturális Központ)

A művész elhatározása szerint ellátogat az összes buddhista érintettségű országba. Eddig tizenöt országban tett látogatást, mindegyikben felkereste a fontosabb templomokat, és elkészítette egyedi fotósorozatát. Koreába kettős céllal utazott. Miközben 2012 májusában önálló kiállítása nyílt Korea déli részén a Yeosu Expo hivatalos programjai között, buddhista szerzetesek, köztük Bohaeng szerzetes szervezett több koreai templomba belépési lehetőséget számára. A templomokban eltöltött egy-egy hét alatt számos fotót készített, olyan csendélet képeket, amelyekben a természet és a templom adta lehetőségeket komponálta összhangba.

Fotó © Paulius Normantas (forrás: Koreai Kulturális Központ)

Fotó © Paulius Normantas (forrás: Koreai Kulturális Központ)

Önálló kiállítások:
Bécs, Ausztria 1984; Göteborg, Svédország 1990; Újdelhi, India 1993, 2007, 2008, 2009, 2011; Párizs, Franciaország 1994; Helsinki, Finnország 1986, 1991, 1993, 1994, 1997; Vilnius, Litvánia 1991, 1992, 1993, 1995, 1996, 1997, 1998, 2001, 2002, 2005, 2006, 2011; Budapest, Magyarország 1991, 1992, 1993, 1995, 1996, 1997, 1998, 2000, 2001, 2004, 2007; Tralee, Írország 1996; Velence, Olaszország 1997; Nida, Litvánia 2001; Katmandu, Nepál 2000, 2001, 2003; Phnom Pehn, Kambodzsa 2001; Bangkok, Thaiföld 2006; Nyíregyháza, Magyarország – számos alkalommal

Díjak és kitüntetések:
Pro Cultura Hungarica díj, Magyarország (1992)
Balogh Rudolf-díj, Magyarország (1997)
Gediminas nagyhercegi kitüntetés, Litvánia (1999)
Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE) Kulturális Örökség Nagydíj, Magyarország (2004)
Magyar Fotográfiai Nagydíj, Magyarország (2006)
Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje (2006)
A Litván Kormány Kulturális és Művészeti díja (2007)
A Litván Újságírószövetség díja (2008)
LATGAA – Szerzői Jogi Hivatal Fődíja , Litvánia (2008)
Pro Comitatu díj, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye (2010)
“Nemzeti Újságírásért” kitüntetés, Magyarország (2010)
Az MMA rendes tagja (2013

Fotó © Paulius Normantas (forrás: Koreai Kulturális Központ)

Fotó © Paulius Normantas (forrás: Koreai Kulturális Központ)

Paulius Normantas Töredékek – templomok Koreában című kiállítása 2016. június 2 – 24. között tekinthető meg a Koreai Kulturális Központ kiállítóterében. Nyitvatartási idő: hétköznaponként 9:30-18:00. A belépés ingyenes.

pn poster C

Forrás: Koreai Kulturális Központ
,