Szerkesztő: Tóth Judit Nikoletta
Harmadik alkalommal tartották meg a fővárosban a fogyatékossággal élők – mozgásukban, látásukban, hallásukban, beszédükben vagy mentálisan akadályozott emberek -, valamint a velük szimpatizáló ép barátaik, ismerőseik, támogatóik, segítőik felvonulását, amely a Clark Ádám tértől a Lánchídon át vezetett az Erzsébet térre vasárnap délután, ahol kulturális események mellett foglakozásokkal is várták az érdeklődőket a szervezők. Mint minden felvonulás ez a megmozdulás is azzal a nem titkolt céllal hívta össze az embereket, hogy felhívja a figyelmet a fogyatékossággal élők társadalmi kirekesztéséből fakadó súlyos problémáira, azokra a hiányosságokra, melyek haladéktalan megoldást igényelnének életük, közös életünk megkönnyítéséért.
A helyzet reális megítéléséhez – súlyosságához – tudni kell, hogy ma hazánkban közel fél millió ember érintett valamilyen egészségkárosodási, fejlődési rendellenességből fakadó problémával.
A felvonulás résztvevői az együttes fellépésükkel és megjelenésükkel az érintettek akadálymentesített környezetéért, integrációjukért, inkluzív oktatásáért, rehabilitációjuk elérhetővé tételéért, a támogatószolgálatok továbbfejlesztéséért és egész napos kiépítéséért, a lakóotthonok fejlesztéséért, munkalehetőségek biztosításáért, védett munkahelyek kialakításáért is szót emeltek. E mellett családban élők gondozására az ápolási díj méltó összegéért, a velük foglalkozó nevelők megfelelő juttatásáért is kiálltak. A több ezres tömeg, amely a fogyatékkal élők közösségének egyenlő bánásmódját és az egyenlő esélyeik megteremtését is szeretné elérni az érintettek és családtagjaik jelenléte mellett a velük foglalkozó szakmai szervezetek: egészségügyi-, oktatási- és szociális szakembereikből is állt. Budapest legrégibb hídjának közepén tett gesztusuk, a színes lufik egyszerre elengedése az ég felé jelképezte azt a közös célt, amelyet az élet igazi oldalát ismerők és felismerők jelképeztek.
A Rehab Critical Mass mozgalom – egy, az érintettektől induló és alulról építkező civil önszerveződés -, amely évek óta szorgalmazza azt a társadalmi összefogást, amely a fogyatékossággal élő emberek életminőségét, önállóságát, öngondoskodásuk javítását, társadalmi integrációjuk elősegítését szorgalmazná. Ennek a célnak a láthatóvá tételét jelképezte vasárnap az a több ezres tömeg, amelyben a fogyatékossággal élők mellett hozzátartozóik és segítőik megjelentek. Soha ennyi boldog és mégis alapvetően kiszolgáltatott embert nem láttam eddig együtt. A felvonulók között minden korosztályt fel lehetett fedezni. A kerekesszékben ülő kismamától, a szintén kerekesszékben ülő, ölében kis unokáját tartó nagymamán, a több évtizedes házasságban élő idősebb páron, a gyermeküket segítő családokon át.
A felvonulás célállomásán, az Erzsébet téren késő estig tartó programok várták az érintetteket és az érdeklődőket egyaránt. Azt gondolom nem túlzás azt írni, hogy a rendezvényen való részvétel egyszerre volt felemelő és megdöbbentő élmény mind az érintett, mind a „csak” támogatói oldal számára. Hiszen a fogyatékossággal élők és családjaik mindennapjainak megkönnyítését, gondjaik elviselhető érzését és integrációjukat a társadalomba, egyéni hozzáállásuk mellett pillanatnyilag egyértelműen és kézzel foghatóan közvetlen környezetük elfogadó attitűdjére és szeretetére lehet leginkább alapozni. Ebből kellene a támogatások mellett még több és több. Ennek gyakorlásához és alkalmazásához talán nem is kellene több, mint naponta egy-két másodperce emlékeztetni önmagunkat végességünk mellett, a potenciális kiszolgáltatottá válásunkra is. Higgyük el, rögtön láthatóvá válnak majd az addig láthatatlannak tűnő, de nagyon is élő embertársaink is.
