Kortárs művészeti aukcióval gyűjtenek transzplantált gyerekek táborozására

Kortárs festő, szobrász és fotóművészek alkotásaiból rendez árverést a Transzplantációs Alapítvány a Megújult Életekért szervezet, amely a keddi aukció bevételét szervátültetett gyerekek élményterápiás-rehabilitációs táborozására fordítja.

Az alapítvány önkéntesei, Börcsök Enikő színművésznő és párja, Tóth József festőművész felhívására művész barátaik önkéntesen ajánlották fel festményeiket, szobraikat és fotóikat a május 31-i, az A38 hajóra szervezett jótékonysági aukcióra – emelte ki Szalamanov Zsuzsa, az alapítvány kuratóriumának elnöke az árverés hétfői tájékoztatóján.

Az árverésre bocsájtott művek között mások mellett Aknay János, Bernát András, Buhály József, Ujj Zsuzsi, a Verebics testvérek, Vincze Ottó, Vári Zsófi és Farkas Dani alkotásai szerepelnek.

Az alapítvány egyik legfontosabb programja az egyhetes Mi is nyaralunk elnevezésű tábor, amelyet a szervátültetésen átesett, vagy arra váró gyerekek és családjaik részére rendeznek meg immár 13 éve – hangsúlyozta az elnök.

Elmondta, hogy a táborban rekreációs programokkal segítik a gyerekek közösségi életbe való sikeres visszatérését, egyebek mellett csoportos beszélgetésekkel, sportprogramokkal, kalandparkkal, motorozással és közös játékokkal.

„Fontosnak tartjuk, hogy az érintett családok mielőbb felismerjék, hogy gyermekeik a súlyos és gyakran hosszú évekig tartó betegség után, a sikeres szervátültetésnek köszönhetően újra teljes értékű életet élhetnek” – emelte ki Szalamanov Zsuzsa.

Forrás: MTI