Idén tavasszal is lehet jelentkezni a Találkozások pályázatra

Június 24-ig lehet jelentkezni a Bethlen Téri Színház és a Manna Kulturális Egyesület közös pályázatára pályakezdő színházrendezőknek kamaraszínházi előadások létrehozására. A pályázat célja a generációk találkozását segíteni, ezért a készülő produkciókban két pályakezdő és két tapasztalt színházi szakember közös munkája kap támogatást.

talalkozasok

2015 tavaszán a Bethlen Téri Színház és a Manna Kulturális Egyesület első alkalommal írt ki pályázatot fiatal, pályakezdő rendezők részére. Az immár három éve jól működő IKF (Ifjú Koreográfusok Fóruma) mintájára indította el hagyományteremtő módon múlt tavasszal a Találkozások pályázatot a színház, együttműködő szakmai partneréül a Manna Egyesületet választva. A Találkozásokra pályájuk elején járó rendezők vagy leendő színházi rendezők pályázhatnak idén is, egy kétszereplős darabbal. A cél a korosztályok, a tapasztalatok találkoztatása, fontos kritériummal arra vonatkozóan, hogy a két választott színész közt legalább két generációnyi korkülönbség legyen.

A pályázati kiírás részletei:
A pályázók köre: Pályakezdő rendezők, színházi alkotók.
A bemutató helyszíne: Bethlen Téri Színház.
A pályázat megvalósításának időszaka:  2016. szeptember 1. – 2017. június 1.

Pályázati feltételek:
A bemutatni kívánt produkcióban két színész szerepelhet, akik között korban legalább két generációnyi a különbség. A rendezőnek a pályázatban meg kell jelölnie egy mentort – egy tapasztalt rendezőt –, akivel szeretne együtt dolgozni.

(A pályázatra többszereplős darabokat is be lehet nyújtani, amennyiben a szerepeket csak a megjelölt két színész játssza.)

A bemutatni kívánt produkció létrehozásához biztosítjuk a következőket:

próbaterem, színházterem, technikai háttér, technikai személyzet, a Színház és a Manna díszlet- és jelmezraktárának teljes készlete, PR és reklám, menedzsment.

A nyertes produkciókat a Bethlen Téri Színház bemutatja, rendszeresen műsorra tűzi, a Manna vidéki helyszínekre, fesztiválokra utaztatja.

A kiíró szervezetek anyagi támogatást nem biztosítanak a bemutatni kívánt produkció létrehozásához, csak aktuálisan rendelkezésre álló erőforrásaikat ajánlják fel a tárgyi és személyi feltételek megteremtéséhez.

A tervezett megvalósítás során a pályázónak figyelembe kell vennie a Színház adottságait, felszereltségét (a pontos alaprajz és technikai információk a www.bethlenszinhaz.hu honlapon találhatóak).

Beadandó dokumentumok:
•    pályázati adatlap
•    pályázó rendező szakmai önéletrajza
•    tervezett produkció színlapja, szinopszisa
•    rendezői koncepció
•    alkotói, közreműködői szándéknyilatkozatok, szakmai referenciák, ajánlások (nem kötelező)

Az elbírálásnál előnyt jelent
•    a megvalósítás realitása
•    pályázat kidolgozottsága
•    közreműködő alkotók szándéknyilatkozatai
•    piacképesség

A pályázatokat elektronikus úton kell benyújtaniinfo@bethlenszinhaz.hu címre, „Találkozások pályázat / pályázó neve” megjelöléssel.

A pályázat benyújtási határideje: 2016. június 24. éjfél
A beérkezett pályázatokat a pályázatot kiíró szervezetek képviselői bírálják el.
A pályázatok elbírálásának határideje: 2016. június 30.

Bővebb információ: www.bethlenszinhaz.hu/talalkozasok

Forrás: Bethlen Téri Színház