Újra MasterClass!

Az Artem Galériában május 23-tól látható a márciusban alakult fotós csapat, a MasterClass második kiállítása. A budapesti ArtBázis után most Ceglédre vitték fotóikat.

DSC_2718

A Balassa László fotóművész támogatásával alakult csoport tagjai egy spanyolországi workshop során találkoztak első alkalommal. A képzés célja volt, hogy a már egyéni képi világgal rendelkező fotósoknak megadja azt a plusz tudást és energiát amivel elindulhatnak egy határozott irányba.

[Galleries 391 not found]

Spanyolországból hazaérve áprilisban az ArtBázis Összművészeti Műhelyben megmutatták néhány, a képzésen készült fotójukat. Most pedig Ceglédre vitték a kiállítást, ahogy azt még együtt eltervezték.

DSC_2699

Újdonság a budapesti eseményhez képest, hogy ezúttal további négy fotóval bővült mindenki portfóliója, illetve a megjelenő alkotások immár nem szigorúan a Spanyolországban készült képek közül kerültek ki. Inkább az ott tanult technikák és látásmód alkalmazásának eredménye.

DSC_2743

A megnyitót Ujházi György galériavezető tartotta, aki az alkotókról és műveikről beszélt pár mondatban. A MasterClass tagjait pedig már Budapesten megismerhettük:

  • Pátkai Annamária (AWA) az absztrakciót követi;
  • Mezősi Ágnes (AGO) a minimalizmus képviselője;
  • Juhász Gergely (YHG) emberábrázolásban remekel;
  • Tóth István (illusio) a soft – blur világát érzi magáénak;
  • Bartha Zsolt (BRTH), természet- és épületfotózásban jártas.

A csapat együtt kezdte Budapesten, folytatja most Cegléden és még közel sem az utolsó állomása a kiállítás sorozatuknak.

DSC_2788

BWS MasterClass 2 című fotókiállítása
Helyszín: Artem Galéria (Cegléd, Gubody utca 20.)
A kiállítás 2016. 05. 23. – 2016. 06. 24. között tekinthető meg.

Fotók: Szabó Zoltán

DSC_2804

,