Már harmincezer fölött az MNG Picasso-kiállításának látogatószáma

Eddig több mint harminc ezren látták a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) április 22-én nyílt, Picasso – Alakváltozások, 1895-1972 című kiállítását; a nagy érdeklődésre tekintettel május 30-tól a tárlat a hét minden napján – így hétfőnként is – látogatható lesz.

A művész fotója a Picasso – Alakváltozások, 1895-1972 című tárlat sajtóbejárásán a Magyar Nemzeti Galériában, Budapesten 2016. április 20-án. Picasso száz alkotása július 31-ig látható. MTI fotó: Szigetváry Zsolt

A művész fotója a Picasso – Alakváltozások, 1895-1972 című tárlat sajtóbejárásán a Magyar Nemzeti Galériában, Budapesten 2016. április 20-án. Picasso száz alkotása július 31-ig látható.
MTI fotó: Szigetváry Zsolt

A Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria és a párizsi Musée national Picasso együttműködésében szervezett kiállítás a művész száz munkáját vonultatja fel; ez Pablo Picasso festészetének eddigi legnagyobb kiállítása Magyarországon – közölte az MTI-vel a Nemzeti Galéria.

Az MNG tájékoztatása szerint a festményeket, szobrokat és grafikákat bemutató tárlat Picasso életművének valamennyi periódusát felöleli, ugyanakkor egy kiemelt téma – az emberi alak megformálásának folyamatos változása – köré szerveződik. A kiállított műveken jól megfigyelhető a figurális ábrázolás festői megközelítésének változása a több mint hét évtizedet átölelő életműben.

A tárlat Picasso jellegzetes alkotómódszerét végigkísérő kötetlen utazásra hív, hangsúlyozva a sorozatok, az ismétlődő motívumok és az áttörés különleges pillanatait. Az emberi alak megformálásának változásaiban Picasso művészetének lényege tárul fel: a folyamatos formai megújulás a kiállításon bemutatott alkotások nagyobb részét kitevő festmények mellett a sokszorosított grafikai és rajztechnikáktól a plasztikai alkotásokon, kerámián keresztül a fotóig és filmig kísérhető végig – áll a tárlat ajánlójában.

Hetvennégy alkotás a Musée national Picasso-Paris gyűjteményéből érkezik, de szerepelnek művek a világ több másik nagy múzeumából is: a budapesti kiállítás megrendezéséhez kiemelkedő remekművek kölcsönzésével járult hozzá a jeruzsálemi Izrael Múzeum, a bázeli Beyeler-gyűjtemény, a berni Kunstmuseum, a moszkvai Puskin Múzeum és a stuttgarti Staatsgalerie. A kiállításon látható még a budapesti Ludwig Múzeum három festménye, valamint egy válogatás a Szépművészeti Múzeum Grafikai Gyűjteményében őrzött európai rangú metszetanyagból – közölte az MNG.

Forrás: MTI