Gyereknapi forgatag a József Attila Színházban

Már első ránézése sem tűnik átlagos városi gyereknapnak a József Attila Színház vasárnapi kölyökmatinéja, hiszen a bohócprogram mellett rajzversennyel, közös tornával, és további kreatív ügyességi vetélkedőkkel várják a kicsiket és nagyokat. A kalandos gyereknapi utcabál házigazdái a rendezvénynek otthont adó színház társulatának a tagjai lesznek, többek között Zöld Csaba, Márkó Eszter, Blazsovszky Ákos, Jakus Szilvia, Fila Balázs, Kocsis Judit, Lippai László, valamint természetesen a teátrum igazgatója, Nemcsák Károly is kiveszi a részét a mókából.

Babszem Jankó

Babszem Jankó

Az izgalmas, kreatív programok mellett, három általános iskola is színpadra áll, a januárban az Ádámok és Évák Ünnepén (általános- és középiskolai színjátszó csoportok találkozója) már sikeresen szereplő darabjaikkal:

A Habakuk, az Újpesti Halassy Olivér Általános Iskola előadása
A Prücsök, a Bárczi Géza Általános Iskola Prücsök előadása
A Bolond Falu, a Zugligeti Általános Iskola előadása

A gyerekek fantasztikusan színvonalas színdarabjai mellett a József Attila Színház repertoárjában szereplő két nagy sikerű gyerekelőadás rövidített változata, a Babszem Jankó és a Nyuszi ül a hóban is szerepel a gyereknapi programban. Valamint ízelítőt kapunk a jövő évadban bemutatásra kerülő Füttyös kalandjai című mesejátékból, Márkó Eszter rendezésében.

A nap záróakkordja pedig a Mini, azaz a társulat tagjainak mesés gyerekdal koncertje lesz.

Gyereknapi forgatag a József Attila Színházban
2016. május 29. (vasárnap), 10.00-15.00

Nyuszi ül a hóban

Nyuszi ül a hóban

A program:
10:00 Beköszöntő, programok ismertetése, felhívás a rajzversenyre
10:10 Babszem Jankó című mesedarab
10:40 Az Újpesti Halassy Olivér Német nyelvet emelt szinten oktató Általános Iskola Habakuk című előadása
10:50 Muki bohóc
11:20 A Bárczi Géza Általános Iskola Prücsök című előadása
11:50 Torna színházunk fiatal színésznőivel
12:00 A Zugligeti Általános Iskola Bolond falu című előadása
12:30 Füttyös kalandjai című mesedarab
13:00 Mese-kvíz és aszfaltrajzverseny eredményhirdetés
13:30 A Nyuszi ül a hóban című előadás
14.30 Mini koncert (gyerekdalok a színészek feldolgozásában)

A rendezvény ideje alatt ugráló vár, aszfaltrajzverseny, arcfestés, kézműves foglalkozás, ügyességi versenyek, játéksarok várja a gyerekeket!

További infó: www.jozsefattilaszinhaz.hu

,