Lány igazgyöngyökkel – Utazások könyve Mörk Leonórával

Szerző: Sári Edina

A szerzőt egy híján húsz éve ismertem meg egy magyar újságíró csapat tagjaként, amikor különböző lapok tudósítóiként, a dél-szláv háború idején horvátországi extrém sport túrára hívtak minket, azzal bizonyítván, hogy Horvátországban már nem is dúl a háború, békésen lehet nyaralni.

Ott, a fehér sziklák tövében valóban béke honolt, de Aviano-ból bizony minden éjjel szálltak fel a bombázók, amelyek hangjának hallatán kénytelenek voltunk extrém mennyiségű travaricát – gyógyfüves röviditalt – magunkba dönteni elalvás előtt, és hát ilyen helyzetekben, idegenben, erős kohézió alakul ki az egymást egyre jobban megismerő, azonos nemzetiségű kollégák között. Velünk is ez történt.

Mörk Leonóra csendes, szemlélődő kolléga, igazi írótípus, aki idegen földön sem hazudtolta meg önmagát, kerülte a zajos szituációkat, embereket, ezért magatartása igazi szenzációt keltett, amikor egyik este sor került egy magyar-külföldi barátságos labdarúgó mérkőzésre. Ugyanis Nóra olyan fantasztikus nyelvezetű, káromkodássorozatos, biztató rigmusokat tanított nekünk, hogy a messze hangzó magyar szurkolókórus hangját a focipályának kinevezett völgykatlant körülölelő hegyek zengték vissza. Biztos vagyok benne, hogy a szurkolásnak köszönhetően vertük ronggyá az ellenfelet!

És igenis, esküszöm, hogy egyik este az írónő énekelt is, először bátortalanul, majd egyre inkább magára találva a dallamban, így kiderült, hogy nemcsak hallása van, hanem nagyon jó énekhangja is.

És igen, sokszor olvastam az írását a Nők Lapjában, néha az Elle-ben és más orgánumokban, és igen, már két éve el akarom olvasni tőle az Utolérhetetlen Mr. Yorkot, mert tetszik a sztori. Az élet viszont úgy hozta, hogy a Lány igazgyöngyökkel lett az első könyvélményem tőle.

A szerző már a második oldalon megvett magának, amikor a főhősnőről, a harmincas évei elején járó Kisfaludi Mártáról – akinek szintén öccse van, mint nekem – kiderült, hogy ugyanúgy, mint én, édesanyjának csak a jó híreket, illetve a legkisebb rossz dolgokat vallja meg, a közepes és igazán nagyokat megtartja magának.

A következő oldalon megtudtam, hogy Márta reklámgrafikus, aki olyan ügyfelekkel foglalkozik, mint én, akik szinte szórul-szóra ugyanazokat a szerencsétlen, idegesítően laikus kérdéseket teszik fel, kívánságokat fogalmazzák meg, mint én a grafikusbarátomnak a homályosan előadott megrendeléseim során.

Amikor a harmadik egyezőség az volt, hogy Márta egy nehéz nap estéjén a budai Vár kockakövein kocog fel lakni – ahol én felnőttem -, már biztos voltam benne, hogy a lányomnak és a barátnőmnek is odaadom a könyvet, következzen ezután bármi, aminek következnie kell.

És mindenre felkészülve, kényelmesen befúrtam magamat a fotel párnái közé, ezzel mintegy engedélyezve az időgépnek a felszállást, amely ide-oda utaztatott a XVIII. és a XXI. század között az író kénye-kedve szerint.

Az út elején a huszonegy éves Márta egy forró, nyári, egyetemi festészettechnikai kurzusra Drezdába utazik, ahol Philip Wilkens személyében már az első napon, a megnyitón megismerkedik a végzetével. Az egyetemi oktató férfi a kurzus vezetője, egy hihetetlenül jóképű és szexis, megelevenedett reneszánsz olasz herceg álcájában. Márta annyira egyértelműnek és természetesnek találja vonzalmát a férfi iránt, hogy a kurzus megnyitója után habozás nélkül követi őt egy templomba, ahonnan már együtt távoznak, és együtt is maradnak.  Az a közös nyár Márta és Philip számára a felfedezésé, a tanulásé, a határtalan odaadásé, elfogadásé, amikor az idő végtelensége alapvetés, és a gondok a nyári záporhoz hasonlóan fel, majd eltűnnek.

A lány valós szenvedéllyel imádja a nős férfit, egyben plátói szerelemre lobban egy XVIII. századi festmény iránt, amely egy fiatal, gyermeket váró asszonyról készült, aki a körülötte heverő gyöngyök és a kezében tartott mérleg tanúsága szerint nagy valószínűséggel ékszerész lehetett, ami abban a korban egy nő számára valóságos istenkísértő kihívásnak számíthatott.

Amikor Márta a nyári akadémián azt a feladatot kapja, hogy másoljon le egy tetszőleges festményt, ő gondolkodás nélkül, azonnal az igazgyöngyöset választja, ami egy bizonyos Aalbert de Rijk mester Vemeer képeire hajazó alkotása. A munka során elkezd érdeklődni és kutatni a hölgy kiléte felől, de nagy bánatára, a sok utánajárás ellenére sem tud meg róla semmi érdemlegeset.

Elröppent a nyár, véget ér a kurzus, Márta összetörten hazautazik, fülében Philip vigasztalan hangja visszhangzik: felejts el! Felejts el!  És ő valóban mindent megtesz annak érdekében, hogy megpróbálja elfelejteni a férfit, ami sikerrel is megy mindaddig, amíg jó tíz év elteltével a DHL egy rejtélyes csomagot szállít neki Németországból. Vegyes érzelmekkel szemléli a csomagot, és az a mozdulat, amellyel feltépi a borítékot, a szívében lévő gyógyultnak hitt sebet is felszakítja.

A borítékban Philip levele mellől egy furcsa alakú, sötét bőrkötéses könyvecske hullik ki, régies, magyar írással, ami egy XVIII. században élt honfitársunk, Bényei Molnár Ádám, Európában utazgató lelkésznövendék Diarium-ja 1726-ból. A naplót olvasva Márta visszarepül Erős Ágost korának Németországába, átugrik Hollandiába, megismeri a volt Hanza-városok és azok polgárainak mindennapjait.

Nagy ámulatára megelevenedik a rajongásig szeretett festményen lévő, Anne-Sophie névre keresztelt lány izgalmas, az általa átélt történéseket megismerve a saját korát jóval megelőző, a szakmaiságot szinte feminista módon az élete részének tekintő személyisége. Márta meglepetésére szinte jóslatszerűnek bizonyulnak azok az elképzelései, amelyekkel körülvette a festményt, próbálta saját magának bemutatni a számára akkor még ismeretlen Anne-Sophie-t. Mártában a régmúlttal párhuzamosan életre kel a Philippel átélt közelmúlt is, és bár a seb még mindig égetően sajog, amikor a férfi következő levelében egy Budapest-Drezda vonatjegyre bukkan, akkor… lehet, hogy az egy új utazás kezdete lesz számára!?

És sajnos itt vége az utazásomnak, annak a történetnek, ami két idősíkon játszódik, és ennek köszönhetően a nyelvezetében is kettős: a naplót olvasva a XVIII. század archaizált, míves magyarságát élvezhetem, a kerettörténetben a ma stíljét kapom. Utazást emlegetek, hiszen a könyv meséje folyamatosan ugrál az időben és a térben, de mindezt harmonikus egységben tálalja az író, érdekfeszítő történelmi, földrajzi és képzőművészeti ismeretekkel körítve, amelyek régről már ott szunnyadtak bennem, de a történet hatására észrevétlenül mélyültek tudássá számomra.

Becsukom a könyvet, nyújtózom egyet, kinézek az ablakon, látom – bár még süt a Nap -, eltelt a délután. A főhőssel együtt mormolom: Ich habe es nicht bereut. Nem bántam meg.

Mörk Leonóra: Lány igazgyöngyökkel – Jaffa Kiadó

Lány igaz