Több mint 120 intézmény mutatkozik be a 21. Múzeumok Majálisán

Több mint 120 kulturális intézménynek nyújt lehetőséget a bemutatkozásra a 21. Múzeumok Majálisa, amely hétvégén a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM) és a Múzeumkertben várja gazdag programkínálattal, koncertekkel, élőképversennyel, múzeumpedagógiai foglalkozásokkal és kurátori tárlatvezetésekkel a látogatókat.

A rendezvény szerdai sajtótájékoztatóján Csorba László, az MNM megbízott főigazgatója elmondta: évről évre egyre több új színnel és formával gazdagodik a rendezvény, amelynek sikere abban rejlik, hogy a múzeumok szépsége, fontossága a tavaszi sokadalom örömével kapcsolódik össze.

A múzeumi világnaphoz kapcsolódva az idei majális fő vezérgondolata a múzeumok és kultúrtájak összefüggése lesz – hangsúlyozta Csorba László, aki szerint a Múzeumok Nemzetközi Tanácsának (ICOM) idei jelszava rámutat arra, hogy a muzeális intézmények nem önmagukban léteznek, hanem szűkebb vagy tágabb kultúrtájak részeként fejtik ki tevékenységüket, gyakorolnak hatást a társadalomra.

A főigazgató beszélt arról is, hogy az idei rendezvényen fontos szerepet szánnak a 19. századi majális témakörének is. Ennek keretében a látogatók egyebek mellett élőképversenyen mérhetik össze tudásukat – a film megjelenése előtt a 19. századiak kedvelt szórakozása volt egy-egy festmény élőszereplős eljátszása -, valamint szecessziós ékszereket és koktélruhát készíthetnek, de beülhetnek egy századfordulós cukrászdába is, a múzeum Rotundájában pedig 19. szalont rendeznek be.

Szily Marianna főszervező a színpadi programok közül kiemelte a Talamba ütőegyüttes, a Canarro!, a Baltazár Színház, Veronaki, valamint a Budapesti Operettszínház művészeinek fellépését is, akik az idén 100 éve bemutatott Csárdáskirálynő legszebb dalait fogják énekelni. A majálist vasárnap a Váczi Eszter & Quartet fellépése fogja zárni.

Új kiállítóként vesz részt a közgyűjtemények legnagyobb hazai ünnepén más intézmények mellett a Várkertbazár, az Országgyűlési Múzeum, a Holokauszt Emlékközpont, a Deák 17 Galéria, valamint az ausztriai Carnuntum Archeológiai Park is.

A Civil Negyedben idén 15 kulturális-közösségi, szociális, környezetvédelmi és hagyományőrző szervezet munkájával lehet megismerkedni, míg a Múzeumkertben felállított pagodában szakmai előadások és beszélgetések, valamint könyvbemutatók várják az érdeklődőket. Az MNM szombaton este 10-ig várja a látogatókat, a decemberben megnyitott Szabad szemmel – Fotó Hemző című fényképkiállítást kurátori tárlatvezetéssel is láthatják az érdeklődők – fűzte hozzá Szily Marianna.

A gyerekek számára többek között népi játékokkal, fafaragással, gyertyadíszítéssel, nádsípkészítéssel készülnek a szervezők, de kézműves foglalkozáson tanulhatnak bele a hagyományos koreai művészet és a fotóretusálás rejtelmeibe is. Emellett illemtanóra, huszártoborzás, májusfadíszítés, rovásírás-tanulás és életelixír-készítése szerepel a programok között.

Hasonlóan az előző évekhez, idén is a Múzeumok Majálisa keretében hirdetik ki szombaton a MNM dísztermében Az év múzeuma és Az év kiállítása szakmai pályázatok győzteseit – mondta el a sajtótájékoztatón Deme Péter, a Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület ügyvezető elnöke.

A május 21-én és 22-én megtartott 21. Múzeumok Majálisa fővédnöke Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár és Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere.

Forrás: MTI