Átadják 2015-ös év legjobb táncelőadásáért járó Lábán Rudolf-díjat

A 2015-os év legjobb koreográfiájáért járó független táncszakmai díjat május 10-én, a Tünet Együttes Az éjszaka csodái című előadása után, 20.30-kor adja át Urbanovits Krisztina és Forgách András a díjazottaknak. Idén hét táncelőadást jelölt a díjra az esztétákból, szakírókból és kritikusokból álló kuratórium. Fiatal generáció képviselői és a pályán évtizedek óta jelen levő alkotók egyaránt szerepelnek a nomináltak listáján. Az, hogy ki, vagy kik lesznek a nyertesek, a helyszínen derül majd ki.

Laban dij

A Trafó Kortárs Művészetek Háza és a MU Színház a magyar kortárs tánc legszínvonalasabb alkotásainak, alkotóinak elismerésére és népszerűsítésére 2005 őszén szakmai díjat alapított. A XX. századi európai modern táncművészet legjelentősebb újító személyiségéről, Lábán Rudolfról elnevezett elismerés odaítélésére az alapítók olyan független esztéták, kritikusok és szakújságírók közösségét kérték fel, akik évek óta rendszeresen elemzik, értelmezik és népszerűsítik a kortárs tánc-szcéna jelenségeit. A legjobbak közé sorolt koreográfiák alkotói közül ketten kaphatják meg az elismerést alapító két fővárosi intézmény díját.

A Lábán-kuratórium tagjai
Artner Szilvia Sisso – újságíró, kritikus
Fuchs Lívia – tánctörténész, tánckritikus
Halász Tamás – tánckritikus, szerkesztő
Králl Csaba – tánckritikus
Rényi András – esztéta
Százados László – művészettörténész
Török Ákos – tánc és színházkritikus

A LÁBÁN RUDOLF-DÍJRA NOMINÁLT 2015-ES ÉVI PRODUKCIÓK:

(az előadáscímek szerinti alfabetikus sorrendben)

Timothy and the things: Anyádék rajtam keresnek

Alkotó, előadó: Cuhorka Emese, Fülöp László
http://sinarts.org/blog/2015/10/28/timothy-and-the-things-anyadek-rajtam-keresnek/

Artus – Nemzeti Táncszínház: Cseppkánon –Hogy vagy Hérakleitosz?
Koreográfus, rendező: Goda Gábor

http://www.artus.hu/hu/repertoar/cseppkanon

TranzDanz: Déja vu

Koreográfus: Kovács Gerzson Péter
http://momkult.hu/esemeny/deja-vu-kovacs-gerzson-peter-tranzdanz-ntsz/

Molnár Csaba: Eclipse

Rendező, koreográfus: Molnár Csaba

http://trafo.hu/hu-HU/2y

Cipolla Collectiva: Öböl

Alkotó, előadó: Nagy Csilla, Vavra Júlia

http://mu.hu/aktualis-musor/2016-aprilis/item/183-2016-aprilis-24-19-ora.html

Réti Anna – Ricardo Machado: Point of You

Alkotó, előadó: Réti Anna, Ricardo Machado
http://trafo.hu/hu-HU/pointofyou

Molnár Csaba – Marcio Canabarro: Tropical Escape

Alkotó, előadó: Molnár Csaba, Marcio Canabarro
https://www.facebook.com/events/1691109314437824/

Az eddig díjazott koreográfusok és produkciók

A díj első átadásakor, 2006-ban (még más rendszerben) Frenák Pál, Goda Gábor, Horváth Csaba, Kovács Gerzson Péter, Kun Attila, Ladányi Andrea és Nagy József egy-egy alkotását tüntette ki a szakmai zsűri. A második alkalommal, 2007-ben a 12 nominált koreográfia közül a MU Színház díját Szász János rendező adta át a szakmai zsűri döntése alapján Réti Annának a Lélek pulóver nélkül című szóló koreográfiájáért. A Trafó díját Tóth Krisztina költő adta át Horváth Csabának, saját társulata, a Fortedanse számára készített &Echó című darabjáért. A harmadik díjátadáson, 2008-ban a 10 jelölt közül Pataky Klári a Nagyon jól vagyok, lszi ne keress és Frenák Pál az Instinct című koreográfiáért vehette át az elismerést Börcsök Enikőtől és Kamondi Zoltántól.

2009-ben a díjakat Bán Zsófia író, esszéista, irodalomtörténész és Varga Mátyás atya, a Pannonhalmi Főapátság kulturális és turisztikai igazgatója adta át Ladányi Andreának, a Borlai Gergő dobossal közösen készített BL című koreográfiájáért és Bozsik Yvette-nek Menyegző című darabjáért. A díjakat 2010 elején Elek Ferenc színésztől és Elek Dórától, a Baltazár színház vezetőjétől vehették át a díjazottak: a két kiválasztott Duda Éva éberség és álom határán egyensúlyozó Lunatika című darabja és a Kovács Gerzson Péter által koreografált TranzDanz-produkció, az élőzenét és táncot eggyé olvasztó re-DNS lett. 2011-ben a 6 nominált alkotás közül, a szakmai kuratórium döntése szerint Fehér Ferenc TAO TE és a Bloom! CITY című koreográfiája érdemelte ki a 2010-es év legkiválóbb táncelőadásának szánt díjat – a kitüntetéssel járó szobrot és oklevelet Udvaros Dorottya színművész és Nádasdy Ádámköltő, műfordító adta át a díjazottaknak. 2012-ben Réti Anna VIS-A-VIS és Hód Adrienn BASSE DANSE című koreográfiája érdemelte ki a 2011-es év legkiválóbb táncelőadásának járó Lábán Rudolf-díjat. A Lábán Rudolf-díjjal járó szobrot és oklevelet Janisch Attila filmrendező és Csurka Eszter képzőművész adta át a díjazottaknak.

A 2013-as évben a szakmai kuratórium döntése szerint Árvai György Végtelenbe zárva és Szabó Réka Voks című rendezése érdemelte ki a 2012-es év legkiválóbb táncelőadásának járó Lábán Rudolf-díjat. Az emlékplakettet Kováts Adél színművésztől és Orlai Tibor producertől vehették át a művészek. 2014-ben Hodworks Pirkad, és Dányi Viktória – Molnár Csaba – Vadas Tamara Nyúzzatok meg! című előadása részesült a díjban. Az emlékplakettet Duliskovich Bazil képzőművész és Szalontay Tünde színésznő adta át a díjazottaknak. 2015-ben Fülöp László “there’s an elephant in every room…”, valamint a Body Lotion co-dance – Arany Virág, Hadi Júlia – L é p é s I d ő című előadásai részesültek a díjban. Az alkotók Láng Annamáriától és Gerhes Gábortól vehették át a díjat.

Forrás: Trafó Kortárs Művészetek Háza