Buli közben díjazzák a legtehetségesebb diákújságírókat

A DUE Médiahálózat, a diákújságíró egyesület idén új helyszínen, a Várkert Bazárban rendezi meg a 23. Országos Ifjúsági Sajtófesztivált. A május 27-i eseményen díjazzák a legtehetségesebb diákújságírókat, az egésznapos fesztivál látogatói pedig szakmai és szórakoztató programokon vehetnek részt, találkozhatnak az RTL Klub híradósaival, Hajdú B. Istvánnal és sportriporter kollégáival, Gönczi Gábor műsorvezetővel, a Vígszínház művészeivel, valamint Agárdi Szilviával és a Balkan Fanatik zenekarral.

sajtofesztival_201604

Az ország minden részéből várja a látogatókat a DUE Médiahálózat, a diákújságíró egyesület 2016. május 27-én az immár 23. Országos Ifjúsági Sajtófesztiválra. Az egésznapos rendezvény nyolc év után új helyszínre, a budai Várkert Bazárba költözik, amelynek mintegy 1800 négyzetméteres multifunkciós rendezvényterme a korábbiaknál is több, látványosabb szakmai és szórakoztató programra ad lehetőséget. A felújított épületkomplexumot a fesztivál ideje alatt vezetett sétákon mutatják be az érdeklődőknek.

A DUE Médiahálózat a hagyományokhoz híven idén is az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon díjazza a legtehetségesebb diákújságírókat, fotósokat, rádiósokat, videósokat az általános és középiskolás, illetve a felsőoktatásban tanuló korosztályból. Az idei Tehetségkutató Diákmédia Pályázatra, a Hipersuli – a jövő sulija, a Versenytársak és az Ifjúsági Sajtódíj pályázatokra több mint ezer pályamű érkezett be. A győztesek kétmillió forint összértékben kapnak díjakat.

A 23. Országos Ifjúsági Sajtófesztivál programjában a korábbi évekhez hasonlóan a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) is részt vesz. A látogatókat idén az Internet Hotline jogsegély szolgáltatásának operátorai várják, akik az internet kockázataira, veszélyeire figyelmeztetnek. A Telenor standjánál izgalmas AR (kiterjesztett valóság) -játékkal várják az érdeklődőket, akik a Hipersuli pályán próbára tehetik okostelefonjukat is. Hogy hogyan segítik az okoseszközök a tanulást, azt az NKA könyvkuckójában próbálhatják ki az ifjú újságírók. Az Országos Balesetmegelőzési Bizottság pódiumán közlekedésbiztonsági játékokkal és szimulátorokkal tehetik próbára magukat a résztvevők.

Az Országos Ifjúsági Sajtófesztivál vendégei lesznek az RTL Klub híradósai, Erős Antónia és Szellő István, az újonnan a TV2-höz igazolt Gönczi Gábor, valamint a foci EB-t  és az olimpiát közvetítő sportújságírók, akiket munkájukról és a tévés kulisszatitkokról is lehet kérdezni. A látogatók megismerhetnek néhány fiatal bloggert és youtubbert is, akik óriási népszerűségnek örvendenek a világhálón, és ugyancsak személyesen válaszol a kérdésekre a Vígszínház négy művésze, Hegyi Barbara, Járó Zsuzsa, Kerekes József és Szilágyi Csenge. Az egésznapos programban a színpadon folyamatosak lesznek a szórakoztató produkciók. Bemutatkoznak például a Kutyával Egy Mosolyért Alapítvány  négylábú tagjai, fellépnek táncosok és tűzzsonglőrök, valamint koncertet ad Agárdi Szilvia és a Balkan Fanatik zenekar. A 23. Országos Ifjúsági Sajtófesztiválra május 1-jéig lehet kedvezményes belépőjegyet váltani.

Információk és jegyvásárlás:

http://www.due.hu/esemeny/210/23-orszagos-ifjusagi-sajtofesztival

https://www.facebook.com/events/1697994467114339/?active_tab=posts

Ízelítő a tavalyi Országos Ifjúsági Sajtófesztivál hangulatából: