Mundruczó Kornél / Proton Színház: Látszatélet

Mundruczó Kornél / Proton Színház: Látszatélet
2016.04.27-29. 20.00 óra
Trafó Kortárs Művészetek Háza
PREMIER!

Honlap
Facebook

Mundruczó Kornél Látszatélet című rendezése új utat jelöl ki a Proton Színház életében. Az új produkció középpontjában emberi sorsokra koncentráló intim duettek állnak. Az előadás a Trafó után egyenesen a Wiener Festwochen felé veszi az irányt. Emellett májusban a társulat két régebbi darabja is műsorra kerül a Trafóban: a szintén Mundruczó rendezte Frankenstein-terv és a Bánki Gergely által rendezett 1 link, Vajdai Vilmossal.

Fotó: Stiller Ákos, Szerkesztette: Vörös Iván

Fotó: Stiller Ákos, Szerkesztette: Vörös Iván

A Látszatléletben két anya-fia kapcsolatot látunk egy mágikus lakásban kibontakozni, egymásban tükröződni. Egy roma nő (Monori Lili) és identitását maga mögött hagyni próbáló fia (Jéger Zsombor), egy egyedülálló anya (Láng Annamária) és gyermeke (Kozma Dáriusz/Gerendás Ruben), valamint a történeteiket összekötő férfi (Rába Roland) sorsa elevenedik meg az előadásban. Mindannyian látszatéletet élnek.

Az Ágh Márton tervezte, már-már élővé váló monumentális díszletben látható előadás felveti az örökérvényű kérdést, hogy vajon magunk választjuk sorsunkat, vagy eleve elrendelt életutakat járunk be? A produkció messze túlmutat aktuális politikai és társadalmi kérdéseken, a hangsúly az emberségre és a szokásjoggá vált igazságtalanságra kerül.

Aki kíváncsi arra, milyen színházi nyelvről vált Mundruczó Kornél a Látszatéletére, az a 9 éve bemutatott, Frankeinsten-terv című előadást is megtekintheti május 7 és 15 között, 6 alkalommal. Lázadás, szembesítés, többség elve. A POSZT legjobb előadása 125. alkalommal! Mundruczó Kornél vándordarabja ismét új helyszínre költözik…

Szereplők
Ruszó Lőrincné: MONORI Lili
Sudár Mihály: RÁBA Roland
Fenyvesi Veronika: LÁNG Annamária
Mészáros Szilveszter: JÉGER Zsombor
Harcos Jónás: KOZMA Dáriusz/GERENDÁS Ruben

Díszlet: ÁGH Márton
Jelmez: ÁGH Márton, DOMÁN Melinda
Zene: Asher GOLDSCHMIDT
Írta: Wéber Kata
Művészeti tanácsadó: Stefanie CARP
Dramaturg: BORONKAY Soma
Rendezőasszisztens: CSONKA Margit

Rendező: MUNDRUCZÓ Kornél

Videóinterjú Mundruczó Kornéllal az előadás kapcsán

http://vs.hu/magazin/osszes/mundruczo-kornel-se-kolto-se-zseni-nem-vagyok-0403

Proton Színház / Bánki Gergely: 1 link
2016.05.04. 19:00
2016.05.05. 20:00
Trafó Klub

A Proton Színház repertoárján 2014 óta már nem csak Mundruczó Kornél rendezések szerepelnek, Rába Roland és Bánki Gergely is készített saját előadást. Az álnéven publikáló Jake Smiles a Viszkis Fan Klubbal debütált, majd 2001-ben megnyerte a Magvető és az origo.hu közös regénypályázatát az 1 link című kötetével. A történetből Bánki Gergely rendezett egy olyan előadást, ami a monodráma, a koncertszínház, és a virtuális valóságot teremtő VJ-zés egyvelege a chat.hu világából. A A 2015 májusában bemutatott 1 link-et Bánki Gergely rendezte, Vajdai Vilmos játssza – Karcis Gábor különleges vizuális világában, Vranik Krisztián zenéjével május 4-5-én a Trafóklubban.

Honlap
Facebook

Proton Színház/ Mundruczó Kornél: Frankenstein-terv
2016.05.07. 15:00
2016.05.08. 12:00
2016.05.08. 15:00
2016.05.14. 15:00
2016.05.15. 12:00
2016.05.15. 15:00

OPEN AIR! Külső helyszínen – találkozó kezdés előtt 15 perccel a Trafóban

Kinek a bűne, ha odakozmál egy élet? Mikor kezdődik és hol ér véget egy apa-fiú viszony? Hova vezet a gyilkos szeretetlenség, avagy elkerülhető-e a végzet? Egyebek mellett ezekkel a kérdésekkel szembesít a Proton Színház Frankenstein-terv című előadása.

Honlap
Facebook

Forrás: Trafó Kortárs Művészetek Háza