Tizennyolc előadás versenyezhet a Versünnep Fesztivál döntőjében

A zsűri döntése alapján tizennyolc előadás versenyezhet a 2016-os Versünnep Fesztivál döntőjében vasárnap este a Nemzeti Színház Gobbi Hilda színpadán – közölték a szervezők az MTI-vel kedden.

A közlemény szerint a prózai kategóriában hat hivatásos művész és hat művészeti egyetemista mutathatja meg tudását, míg a megzenésített költemények kategóriában három hivatásos előadó, egy egyetemi hallgató és két zenekar versenghet a díjakért. A magyarországi indulók mellett a döntőben beregszászi, szabadkai, háromszéki, marosvásárhelyi és sepsiszentgyörgyi versenyzők is szerepelnek.

Az idei versenyre összesen 72 nevezés érkezett a magyarországi mellett határon túli, romániai, szerbiai, szlovákiai és ukrajnai településekről is. 44 előadó a vers- és prózamondás, míg 28 nevező a megzenésített vers kategóriában indult. Az elődöntőket március folyamán tartották a Budapesti Operettszínházban, a Kaposvári Egyetemen, valamint a marosvásárhelyi Nemzeti Színházban.

A 2016. évi Versünnep Fesztivál zsűrijének elnöke Huszti Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész-rendező. A zsűriben foglal helyet Császár Angela Jászai Mari-díjas színművész, Tolcsvay László Erkel Ferenc-díjas zeneszerző és előadóművész, Müller Péter Sziámi költő-énekes, Keresztes Attila, a marosvásárhelyi Nemzeti Színház művészeti igazgatója és Rubold Ödön színművész.

Az április 10-i döntőben külön díjazzák az egyes kategóriák legjobbjait, valamint kiosztják a nézők szavazatai alapján odaítélt közönségdíjat is. A verseny abszolút győztese a fesztivál Párkányi Raab Péter szobrászművész által készített fődíját veheti át.

Emellett számos díjat adnak át a rendezvényt szervező és támogató rendezvények, köztük a Bánffy György Kulturális Szalon, a Nemzeti Színház, a Budapesti Operettszínház, a békéscsabai Jókai Színház, a Magyar Írószövetség, a Forrás Galéria, az RS9 Színház, és a Széphalom Könyvműhely is.

A rendezvényen – versenyen kívül – fellép Szakcsi Lakatos Béla és Müller Péter Sziámi is. Az idei Versünnep Fesztiválra az előadók egy kortárs és egy 1956-os témájú, valamint egy klasszikus, a 130 évvel ezelőtt született Tóth Árpád, a 95. évvel ezelőtt született és 35. évvel ezelőtt elhunyt Pilinszky János vagy a 75. évvel ezelőtt elhunyt Babits Mihály egy-egy költeményével nevezhettek – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI

 

,