Emlékezés – Végh Éva festőművész kiállítása a Duna Múzeumban

Végh Éva festőművésznek április közepén a Duna Múzeumban nyílik kiállítása Emlékezés címmel.

006Végh Éva Budapesten született.  Az általános és középiskolát Dorogon végezte. Pályaválasztását jelentősen befolyásolták az akkoriban a környékben élő és alkotó művészek, különösen Kollár György, Végvári I. János és Furlán Ferenc festőművészek, valamint Viktor Vasarely, akivel levelező kapcsolatban állt. 1977-ben Egerben a Tanárképző Főiskolán biológia-rajz szakos tanári diplomát szerzett, Seres János és Blaskó János növendékeként. 1986-ban másoddiplomázott a Magyar Képzőművészeti Főiskolán. Pályakezdőként Dorogon a Zrínyi Ilona Általános Iskolában helyezkedett el, ahol egészen 2002-ig tanított. A tanári pályát elhagyva jelenleg dizájnerként dolgozik. Táblaképei vegyes illetve olaj technikával készülnek, de szívesen foglalkozik akvarellel és páctechnikával, valamint évek óta készít selyemre is festményeket. Árvai Ferenctől pedig elsajátította a tűzzománc technikáját is. Szereti az újszerű technikai megoldásokat továbbá szívesen kísérletezik különféle anyagokkal és technikákkal. Alkotásai számos magyar városban szerepeltek kiállításokon valamint eljutottak a világ több országába is.

A Pro Urbe díjas, Rauscher György-díjjal valamint Dorogiak a Dorogiakért emlékplakettel kitüntetett Végh Éva festőművésznek ezúttal a Duna Múzeumban nyílik kiállítása Emlékezés címmel. Mint arra a cím is utal, ez egy összefoglaló születésnapi tárlat lesz, amely a képzőművész 60. születésnapja alkalmából nyílik, április 15-én 17 órakor. A kiállítást P. Tóth Enikő, a Tatabányai Múzeum főmuzeológusa, művészettörténész nyitja meg. A képeket április 16-tól egészen május 6-ig tekinthetik meg az érdeklődők, kedd kivételével naponta 10:00-16:00 óráig.

Forrás: Duna Múzeum