Báránysimogató lógó lábú papírkakassal – Húsvéti játszóház a Móra-múzeumban

Báránysimogató nyílik a Móra Ferenc Múzeumban: március 19-én, szombaton 10-13 óra között tartanak húsvéti játszóházat, ahol egy élő báránnyal barátkozhatnak kicsik és nagyok. Nem marad el a néptánc és a kézműveskedés sem: lógó lábú papírkakast, pillangós gyűrűt és nemezcsibét is készíthetünk a szokásos írókázás mellett.

husvet02

Az idei húsvéti játszóház „díszvendége” egy élő bárány lesz a Móra Ferenc Múzeumban – báránysimogatót nyitnak ugyanis a szombati játszóház alatt, 10-13 óra között a Kultúrpalotában. Aki végzett a bárány-barátkozással, azt a kézműves asztaloknál várják a múzeumpedagógusok: lógó lábú papírkakast, pillangós gyűrűt, kupaknyomdát és nemezcsibét is készíthetünk segítségükkel.

Mivel a húsvét nem telhet el néphagyományok nélkül, a résztvevők hagyományosan, írókázva díszíthetnek tojást és tojástartót is összeállíthatnak. Az ünnep apropóján néptáncbemutatóval is várja a Móra-múzeum a gyerekeket és felnőtteket most szombaton délelőtt.

A Móra Ferenc Múzeum havonta egyszer rendez családi délelőttöket, „kézműveskedős” játszóházakat a Kultúrpalotában. Ezen különleges szombati programok célja, hogy kicsik és nagyok együtt, játékosan fedezhessék fel a Kultúrpalota kiállításait, megismerjék a legfontosabb ünnepeinket, néphagyományainkat és tartalmasan tölthessék el a szombati ebéd előtti órákat.

husvet_jatszohaz_program

Forrás: Móra Ferenc Múzeum