Szerző: Tóth Judit Nikoletta
A győri székhelyű Vaskakas Bábszínház az ESZME tagjaival kiegészülve a fővárosi Trafóban vendégszerepelt darabjukban nagyon nehéz témához nyúlt, de sikerült olyan játszi könnyedséggel feldolgozniuk és megjeleníteni azt, amilyen könnyeden csak lehet. A Gimesi Dóra által írt és Hoffer Károly által rendezett, 12 éven felüli korosztálynak ajánlott, bábokkal kombinált, öregekről fiataloknak szóló egyfelvonásos előadás: Az időnk rövid története ugyanis humorosan, de kőkeményen tudatosítja a nézőben azt, amivel nem szívesen és/vagy nagyon kevesen kalkulálunk: hogy az időnk véges.
Fotó: Éder Vera
A négy fiatal színész: Andrusko Marcella, Pallai Mara, Szolár Tibor, Teszárek Csaba és a négy aggastyánkorú báb együtt járja be az utat Budapesttől Velencéig, hogy közös ismerősük végső akarataként annak hamvait eljuttassák a lagúnák városába. Így a színen fizikailag nem megjelenő, de mégis a történetben és a négy szépkorú szereplő életében is kulcsszerepet játszó személy, ha életében nem is, halála után eljut oda. Az út során nem csak a földrajzi távolságokat, de a múltjuk titkait és életük meghatározó fordulópontjait, állomásait is bejárják egymás támogatásával a szereplők. Bebizonyosodik, az örökké szárnyaló lélekkel idősödő testben élők életében is az a kisebb gond, ha a fizikai dolgokban megtestesülő vágyaink nem valósulnak meg az életünk ránk szabott ideje alatt.
Fotó: Éder Vera
A bő órányi utazás alatt az élőben előadott sanzonok és dalbetétek, a fényjáték és a jelentek között kidolgozott átmenetek megerősítik a színészek rendkívüli teljesítményét. Érzelmeik, gesztusaik révén az általuk mozgatott bábok is életre kelnek. Idős, bábként mozdulatlan, már halálra készülő testük ugyan fiatal mozgatóik nélkül is szárnyaló lélekkel élnek, de a színészek és a bábok párhuzamos játéka amellett, hogy a lélek kortalanságát erősíti meg, de szavakat és gondolatokat, gesztusokat és érzelmeket, szívverést és lélegzetet is biztosít a bábok számára. Az idős bábok fiatal, még szárnyaló lelkét jelképező hús-vér színészek jelenléte ráerősít arra, hogy míg az emberi lélek halhatatlan lendülettel bír, addig a testünk elfárad.
Fotó: Éder Vera
Az előadás humoros, mindennapi helyzetei szembesítenek az elvesztegetett idő visszahozhatatlanságával. A komoly téma ellenére a humoros helyzetek és a négy ember egymásra találása által lesz inkább könnyed, felemelő és egyszerre elgondolkoztató színházi élmény a darab.
Fotó: Éder Vera
Az utazás tehát elsősorban lélektani, amely során kivétel nélkül mind a négyen felemelgetik azokat az élményeiket, amelyek meghatározták őket és azokat is, amelyet nem mertek átélni. Kiderül, a halál kapujában a lelkek által „a be nem járt világ” hiányzik legjobban, az életút során a „sors és idő gyengít” és sokan közülü(n)k bizony már életükben belesodródtak a „végül még azt is elfeledem, hogy még élek” állapotába. Szerencsére itt és ők „csak” addig, míg már halott régi ismerősük végakaratából kifolyólag nem találkoztak.
Fotó: Éder Vera
A halál legtöbbször kiszámíthatatlan, előbb-utóbb mindannyiunk életében bekövetkező következmény. A darab visszatérő motívumaként a Tennyson Ulysseséből kiemelt gyönyörű gondolatok** mellett sem tudom most megkerülni annak – az engem is évtizedeken át meghatározó – művésznek a távozását, aki tudatos búcsújával, így kerek egész életművével bizony januárban nem csak rajongóit, de szinte az egész világot sokkolta. Keveseknek van ideje arra, hogy felkészüljenek a távozásra és még kevesebbeknek arra, hogy olyan tudatosan nézzenek szembe azzal, ahogy David Bowie-nak megadatott. De hiszem – és az előadás is erre erősített rá – hogy ő sem csak az öt évtizeden át sikeres zenei pályafutása, sokkal inkább a David Robert Jonesként legyőzött félelmei, meghozott döntései és átélt érzelmei által tudott ilyen méltósággal, harag nélkül búcsút venni.
Fotó: Éder Vera
Az időnk rövid története
– előadás öregekről fiataloknak, 13 éves kortól –
A Vaskakas Bábszínház és az ESZME közös előadása
Író: Gimesi Dóra
Zeneszerző: Teszárek Csaba
Rendezőasszisztens: Rigó Anna
Tervező, rendező: Hoffer Károly
Játsszák: Andrusko Marcella, Pallai Mara, Szolár Tibor, Teszárek Csaba
Közreműködik: Fodor Tamás
Bemutató: 2016. február 12.
*A címben szereplő részlet David Bowie 2013-ban megjelenő „Where Are We Now?” című dalából származik.
**„Csak lenni: még nem élet. Ezer élet
együtt se volna sok, és hogy fogy ez
az egy is! pedig minden óra, mellyel
a nagy csöndet megrablom, valami
uj hír hozója; s szégyen volna néhány
napért raktáron óvni magamat
s ezt az ősz lelket, mely mint lemenő csillag, az emberész minden
határán túlra követni vágyik a tudást.”
(Tennyson: Ulysses)A dőlt betűs részek az előadáson elhangzott monológokból lettek kiemelve.
David Bowie: Where Are We Now?
Had to get the train
From Potsdamer Platz
You never knew that
That I could do that
Just walking the deadSitting in the Dschungel
On Nürnberger Strasse
A man lost in time
Near KaDeWe
Just walking the deadWhere are we now, where are we now?
The moment you know, you know, you knowTwenty thousand people
Cross Bösebrücke
Fingers are crossed
Just in case
Walking the deadWhere are we now, where are we now?
The moment you know, you know, you knowAs long as there’s sun
As long as there’s sun
As long as there’s rain
As long as there’s rain
As long as there’s fire
As long as there’s fire
As long as there’s me
As long as there’s you