Nagy Furmint Február kóstoló csaknem száz pince boraival

Kilencvennégy pince több mint százhetven féle furmintot kínál a 7. Nagy Furmint Február kóstolón csütörtökön a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban, a Furmint Februárhoz csatlakozott éttermek, szaküzletek pedig egész hónapban erre a szőlőfajtára fókuszálnak.

Az egyik legígéretesebbnek tartott magyar szőlőfajtát országszerte népszerűsíteni kívánó Furmint Február hat évvel ezelőtti indulása óta a furmint ismertsége és elismertsége is sokat nőtt – idézte fel az MTI-nek a rendezvénysorozat főszervezője.

Kézdy Dániel hangsúlyozta: fontos, hogy a termelők jó ár-érték arányú „alapfurmintokat” kínáljanak a fogyasztóknak a mindennapokra, miközben az olyan jó évjáratokban, mint 2011, 2012 vagy 2013 elkészüljenek azok a tételek is furmintból, amelyek felveszik a versenyt a világ nagy fehérboraival.

A Nagy Furmint Február kóstoló standjainál maguk a pincészetek tulajdonosai vagy borászai kínálják furmintjaikat; a legtöbb kiállító a tokaji és somlói borvidékről érkezik, de kóstolhatók lesznek furmintok a balatoni borrégióból, az egri borvidékről és a határon túlról is.

Kézdy Dániel emlékeztetett arra, hogy az elmúlt években Budapesten kívül Nyíregyházán és Debrecenben is szerveztek már nagy kóstolót, idén pedig első alkalommal Mád is csatlakozott. A nagy kóstolók mellett egyre szaporodnak az országszerte és immáron külföldön is spontán szerveződő, kisebb furmintkóstolók, furmintvacsorák és a februárban rendre furminttal bővülő borlapok.

A szőlőfajta boraira épülő tematikus hónap lényege, hogy egy alulról szerveződő kezdeményezés keretében a borászok, éttermesek és borkereskedők együtt hívják fel a figyelmet a furmint értékeire. Arra törekszünk, hogy minél több városban minél több étteremben, kereskedésben lehessen furminttal találkozni, hogy legyen a fajtának egy erős hazai bázisa, amelyre építve aztán a külföldi piacokat is meg lehet célozni – hangsúlyozta a főszervező.

Mint hozzáfűzte, a borvilág véleményvezérei, de fogyasztói is egyre inkább a helyi szőlőfajták felé fordulnak. Magyarországon van egy olyan fajta, amely nem chardonnay, nem sauvignon blanc, hanem valami egészen más. Ha ez az üzenet átmegy, utána lehet arról beszélni, hogy Tokajban milyen különleges terroirok vannak, amelyeket a furmint – viszonylag neutrális jellegénél fogva – kiválóan be tud mutatni. Ez természetesen igaz Somlóra vagy a Balatonra is, ahol az utóbbi időben nagyon sok furmintot telepítettek – hívta fel a figyelmet Kézdy Dániel.

A tavalyi év végére először jelentkezett egy magyar szőlőfajta borához kifejlesztett kóstolópohárral egy világcég: a Riedel tokaji furmintpoharát a csütörtöki Nagy Furmint Február látogatói is kipróbálhatják.

Forrás: MTI