Szerző: Tóth Judit Nikoletta
Fotók: Korhut Lili
Közel két éve, 2014 nyarán találkoztam először Amalia Pereira nevével és alkotásaival. A venezuelai származású, Bilbaoban élő, két gyermekkel megözvegyült grafikus társa elvesztése után kezdett abba a tematikus kollázs sorozat megalkotásába, amelyet akkor a TOBE Gallery „Fohász, küzdelem, élet” címmel mutatott be Budapesten a közönségnek. A képsorozat és a forró nyáresti megnyitó hatását a mai napig emlegetik a kurátorok: Puskás Bea és Tomas Opitz is.
Az a tematikus tárlat nem „csak” az alkotó, egy gyönyörű, megzavarodott nő érzéseiről, és veszteségének kifejezéséről szóltak. Amalia Pereira – aki mindig is grafikusként tevékenykedett – társa halála után megkezdett sorozatán keresztül próbálta feldolgozni a feldolgozhatatlant, elengedni az elengedhetetlent úgy, hogy közben nőtársai iránt érzett tiszteletét is kifejezze kollázsaival, amelyeket összekapcsolt az állandóan megújulásra képes természeti elemekkel, azok tiszta színeivel és formáival is.
vigszinhaz-a-zold-kilences
Amalia Pereira a TOBE Gallery tulajdonosainak meghívására január közepén érkezett néhány napra Budapestre, ahol egy rendkívüli könyvbemutató erejéig az érdeklődők is találkozhattak, beszélgethettek vele. A művész az utolsó budapesti kiállítása óta megjelent Letters of flight című kötete mellett magával hozta a jövőjére vonatkozó terveit is. A kötet, amelyben színesben elkészült, a veszteségéhez kötődő alkotásait fekete-fehérben tartalmazzák Juan Carlos Bertorelli hozzájuk kapcsolt, általuk motivált angol és spanyol nyelvű írásaival 2014 augusztusában jelent meg, mintegy szimbolizálva ennek az időszaknak a lezárását.
A találkozón a művész mesélt terveiről, alkotásairól, motiváltságáról, lányairól és válaszolt a hozzá közvetlenül intézett kérdésekre is. Kiderült, hogy művei mindig ösztönösen, belső érzéseitől motiválva születnek meg. Nagy felbontású kollázsain minél több dolog jelenik meg, annál több minden kavargott abban a pillanatban a fejében. Alkotásain visszaköszönnek az őt inspiráló, általa szeretett színek, formák és természeti jelenségek is, amelyeket szinte mindig zene hatására születnek. A beszélgetés során felmerült Szász Endre – festőművész, grafikus – neve, akinek alkotásaira is ez a forma- és színvilág a jellemző. A spanyol nyelven mesélő kortárs grafikus erre spontán azt mondta, míg Szász tudatosan, ő ösztönösen pakolja egymásra a színeket és a formákat.
Amalia Perreira egész eddigi életét is áthatja az a tudatosan ösztönös hozzáállás, amely alkotásaira is annyira jellemző. A társa elveszítésének feldolgozása egy olyan folyamattá vált az életében, amely önkifejezési formája gyakorlása közben is hagyott kellő időt kifutásra. A természetre is annyira jellemző megújulásra – még a legnagyobb traumák elszenvedése után is – képesek vagyunk mi magunk is, csak a bennünk zajló érzéseket, érzelmeket még akkor sem szabadna elfojtani, ha a kor „szokásai” ezt nem támogatják meg. Bereményi Géza sokféleképpen értelmezett, többféleképpen feldolgozott, eredetileg Cseh Tamás által ismerté vált klasszikusa a Csönded vagyok* egyik sora a „lásd hamu vagyok” is mintha ennek a folyamatnak egy lényeges – eddig számomra is máshogyan értelmezett – pillanatát ragadná meg. A kigyulladt mező is csak a hideg hamu állapotát elérve képes újra kihajtani. Amíg egyetlen, a régi tűzből ottmaradt parázs is izzik alatta, ez lehetetlen. A korábban lángban álló rét, ha a természet rendje szerint megfelelő idő telt el, újra hajtani, virágozni fog.
A művész kollázsait tartalmazó Letters of flight című kötettel már most, a tervei alapján elkészülő alkotásokkal legközelebb ezen a nyáron találkozhatunk a TOBE Galleryben.