A pesti Nagykörút lesz a Budapest100 idei fő helyszíne

A pesti Nagykörút lesz a Budapest100 építészeti projekt fő helyszíne az idén. Az április 16-17-i programhoz – amely a százéves házakat mutatja be – a nagykörúti épületek koruktól függetlenül csatlakozhatnak.

A 120 éves, több városrészen áthaladó útvonal mentén számos kulturális, történelmi, építészeti és várostörténeti emlék található. Az idei Budapest100 nemcsak ezeken vezeti végig az érdeklődőket, de megteremti a közös diskurzus lehetőségét is a szakmabeliek és a civilek között – olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Az építészek, tájépítészek, urbanisták és az örökségvédelem hívei által szervezett programok lehetőséget kínálnak annak megvitatására, hogy ki milyennek szeretné látni a Nagykörutat. A találkozókkal a szervezők szeretnének hatást gyakorolni a döntéshozókra is, elindítva a régi épületekről és az új szemléletű várostervezésről szóló párbeszédet.

A szakmai konzultáció és a civil programok mellett a Budapest100 továbbra is fontosnak tartja a Magyarországon rejtőző „magántörténetek” feltárását, de szeretnék segíteni a Nagykörúton élők, boltjaikat itt üzemeltető vállalkozók és a bérlők közösségének kialakítását is. Ennek érdekében javaslatokat gyűjtenek a körúti üres, elhanyagolt üzlethelyiségek újrahasznosítására és a közlekedési problémák megoldására is.

A civil városi ünnepet 2011 óta szervezi meg az OSA Archívum ötlete alapján a KÉK – Kortárs Építészeti Központ évente mintegy 60 helyszínnel, több mint 150 programmal és több tízezer látogatóval.

Forrás: MTI