Kényes egyensúly a színházban – Műsoron Mundruczó, Schilling, Pintér és fiatal rendezők munkái

A Trafó a második félévben kétfelől támad: újra megmutatja azokat a darabokat, amelyek az őszi bemutatók során kiemelkedő sikert arattak, de visszahoz már korábban bemutatott előadásokat is. Így tér vissza Schilling Árpád rendezése, A harag napja, a Forte Társulat és Keresztury Tibor A te országod című munkája, Dollár Papa Gyermekeitől a TÁGRA ZÁRT SZEMEK próbája, és a Stereo Akt a We hear you és a Felülről az ibolyát című produkciói. Új előadással Mundruczó Kornél, Schermann Márta, Hudi László, Kárpáti Péter és a K2 Társulat és a Titánium Díjas Kelemen Kristóf készül.

trafo

Visszatér Fekete Ádám és a TÁP Színház Csoportkép oroszlán nélkül című előadása, a darabot azóta Pétervárott már felolvasószínházi keretek között is bemutatták. Újra színpadra kerül az egyre sikeresebb Boross Martin 2015-ben a POSZTra is beválogatott Felülről az ibolyát című produkciója.

A már-már legendás előadásokból sem lesz hiány: a Proton Színháztól ismét látható lesz a Frankenstein terv, és a tizedik születésnapját ünneplő A jég; Pintér Béla és Társulata pedig két produkcióval, a Titkainkkal és a Gyévuskával is szerepel a Trafó programjában.

Februárban indul a bemutatók sora, mégpedig Kárpáti Péter és a K2 társulat Román-magyar című közös produkciójával, 26án. Márciusban folytatódnak a premierek: Hudi László a Trafóklubban Murányi Tündével Beckettbe fog, az Ó azok a szép napokat dolgozzák fel a hónap elején; ezt követi 17-18-án Schermann Márta Árvaálom című előadása, melynek témája a gyermekprostitúció, szereplői pedig állami gondozott gyermekek. Schermann korábbi, diszkriminációval és integrációval foglalkozó rendhagyó filmes-színházi produkciója a Szomszédok már januárban látható lesz, most először színházi térben

De márciusban kerül bemutatásra a TITÁNium-díjas Kelemen Kristóf új Vegyetek be a klubba, vagy alapítok egyet magamnak! munkacímű dokumentumszínházi előadása, amelynek kiindulópontja egy Békés András rendezte 1969-es színészvizsga. Az akkori produkció Peter Handke Közönséggyalázás című színpadi művéből készült, a vizsga során pedig az aktuális tanszékvezető, Ádám Ottó kivonult a nézőtérről, és az előadás félbeszakadt. Kelemen Kristóf darabjának szereplői a Színház- és Filmművészeti Egyetem jelenlegi hallgatói, ők dolgozzák fel az esetet, és vonatkoztatják saját helyzetükre a történteket. A tavaszi bemutatók sorát előreláthatólag Mundruczó Kornél és a Proton Színház Látszatélet című bemutatója zárja április 26-27-én.

Hasonló sokszínűség jellemzi a táncot is: visszatér az óriási közönségsikernek örvendő Nyúzzatok meg, a Tünet együttes Az éjszaka csodái című darabja, és Réti Anna és Ricardo Machado tavasszal bemutatott koreográfiája is.

Februárban a nemzetközileg egyik legelismertebb magyar koreográfus, Salamon Eszter előadása járul a hazai közönség színe elé, az EMLÉKMŰ 0: kísértenek a háborúk (1913-2013) című előadás, mely törzsi táncokon keresztül mesél a történelemről.

Külföldi előadásokban sem lesz hiány, Marlene Monteiro Freitas zöld-foki szigetei koreográfus őrületes darabja, a SÍRÓ SZOBROK – ELEFÁNTCSONTBÓL, HÚSBÓL ÉS VÉRBŐL januárban, Virgine Brunelle vad, francia lovestoryja az Átkozottul márciusban, Ula Sickle kongói éjszakájába bevezető előadása, a Kinshasa Electric áprilisban a Tavaszi Fesztivál keretében mutatkozik be a magyar közönségnek.

A zene szerelmeseit sem hagyja cserben a Trafó: fellép a Pegazusok Nem Léteznek, a Karbido lengyel formáció zenél egy asztalon, isteni jazz koncertre készül a , és 11 év után végre Meredith Monk is visszatér a Trafó színpadára.

További információ
http://trafo.hu/hu-HU/programs

Forrás: Trafó Kortárs Művészetek Háza