Két generáció három Gryllusa értelmezi újra Weöres művét

December 16-án eddig sosem hallott hangszerelésben csendül fel Jézus híres erkölcsi tanítása, a Hegyi beszéd, egy koncerten A teljesség felé című művel. Weöres Sándor alkotásának Gryllus Dániel-féle zenei adaptációja szintén új változatban, Gryllus Samu új hangszerelésében szólal meg. Az esten műfajokon átívelő, bőséges keresztmetszetet láthatunk-hallhatunk a hazai művészeti életből is, hiszen a remekbe szabott darabok előadására olyan vendégek vállalkoznak a Gryllus-univerzumban, mint Mécs Károly, Sebő Ferenc, Ferenczi György, Palya Bea, Szalóki Ági, Bognár Szilvia és Szirtes Edina Mókus, Both Miklós, Frankie Látó, valamint Balogh Kálmán és Borbély Mihály.

Gryllus Dániel

Gryllus Dániel

A kétrészes koncert első fele a Hegyi beszéd, amely Jézus erkölcsi tanításainak összegzése, Máté evangéliumának 5-7. fejezete. Sumonyi Zoltán és Gryllus Dániel a bibliai szöveget tíz dalban dolgozta fel, amelyek között a versek alapjául szolgáló evangéliumi idézetek hangzanak el, Mécs Károly közreműködésével. A dalciklus 1993-ban íródott, de ebben a hangszerelésben most hangzik el először, ráadásul első ízben hallható a mű a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.

„A legizgalmasabb és számomra legkatartikusabb élmény, hogy bennünket előadókat, a magunk kisebb-nagyobb egójával, exhibicionizmusával ez a szöveg teljesen térdre kényszerít” – e gondolattal jellemezte Bognár Szilvia énekes a második részben elhangzó alkotást, Weöres Sándor A teljesség felé című, Hamvas Bélának ajánlott metafizikai írását. Gryllus Dániel a nyolcvanas évek elején komponált először zenét a prózai műhöz, ám a lemez kiadása 1988-ig váratott magára: a zenei feldolgozás ekkor, Weöres Sándor hetvenötödik születésnapjára jelent meg. A művet előadták színpadon is, ehhez Kőváry Katalin rendező, a zeneszerző felesége végezte a dramaturgiai munkát. Gryllus Dániel hatvanadik születésnapjára fia, az időközben ugyancsak rangos zenésszé vált Gryllus Samu új hangszerelést készített a műhöz, melynek előadására Seress Zoltán színművész mellett a folk- és világzenei színtér több generációjának kiválóságait kérte fel.

Gryllus Samu

Gryllus Samu

Gryllus Dániel és barátai
Hegyi beszéd / A teljesség felé
2015. december 16.
Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

https://www.mupa.hu/program/gryllus-daniel-es-baratai-2015-12-16_19-30-bbnh

Facebook: https://www.facebook.com/events/1014054065325521/

Forrás: Müpa