Krusovszky Dénes: Az üveganya – Bemutató a Hevesi Sándor Színházban

Krusovszky Dénes: Az üveganya
tragikomikus játék

Bemutató: 2015. november 27. 19 óra
HEVESI SÁNDOR SZÍNHÁZ, Zalaegerszeg

Krusovszky Dénes: Az üveganya, Hevesi Sándor Színház - Bálint Péter, Ecsedi E - Fotó: Pezzetta Umberto

Krusovszky Dénes: Az üveganya, Hevesi Sándor Színház – Bálint Péter, Ecsedi Erzsébet – Fotó: Pezzetta Umberto

Az üveganya ősbemutatóját 2013 februárjában tartottuk a házi színpadon. A 2015/2016-os évadban a nagyszínpadra állítottuk, és beemeltük a bérletes repertoárba. Az előadással bemutatkoztunk 2013-ban a Vidéki Színházak Fesztiválján, a Thália Színházban. A fesztiválon Besenczi Árpád megkapta a legjobb férfi alakításért járó díjat, majd 2014-ben a debreceni Deszka Fesztiválra kapott meghívást az előadás.

A történetről:
Krammer egyszer hibázott. Egy vállalkozásban csalási ügybe keveredett, és mindent magára vállalva börtönbe került. Onnan visszatérve édesanyjához költözött, elzárkózva minden korábbi kapcsolatától, volt feleségétől és lányától is – aki azonban elkeseredett kísérleteket tesz arra, hogy visszaszerezze őt. Miután az anya meghal, a temetése napján Krammer kénytelen kilépni a menedék biztonságából, és ekkor szembesülnie kell mindazzal, ami elől menekülni próbált, és mindazokkal, akik egykori élete főszereplői voltak. Erről a napról szól ez a darab, és arról a görcsös rázkódásról, ami hol sírásnak, hol nevetésnek látszik.

Krusovszky Dénes: Az üveganya, Hevesi Sándor Színház - Bellus A, Lőrincz N - Fotó: Pezzetta Umberto

Krusovszky Dénes: Az üveganya, Hevesi Sándor Színház – Bellus Attila, Lőrincz Nikol – Fotó: Pezzetta Umberto

Szereplők:
KRAMMER • BELLUS ATTILA
VIRÁG, Krammer lánya • LŐRINCZ NIKOL
TAMÁS, Virág barátja • URHÁZY GÁBOR LÁSZLÓ
LAJOS • BAJ LÁSZLÓ
VARGHA • BÁLINT PÉTER
JULI, Krammer volt felesége • ECSEDI ERZSÉBET Aase-díjas
ORSI, Vargha lánya • KÁTAI KINGA
LACIBÁ, Krammer volt cégénél munkavezető • BESENCZI ÁRPÁD Jászai-díjas
ROBI, Krammer volt cégénél munkás • SZAKÁLY AURÉL
ZOLI, Krammer volt cégénél munkás ő is • KISS ERNŐ Jászai-díjas

Dramaturg: MADÁK ZSUZSANNA
Jelmez: CSELÉNYI NÓRA Jászai-díjas
Játéktér: SZTARENKI PÁL
Installáció: MÉSZÁROS TIBOR, NAGY ORSI
Zenei szerkesztés: SZTARENKI PÁL
Világítás: GIBÁRTI TIBOR
Rendezőasszisztens: LENGYEL NOÉMI

RENDEZŐ:  SZTARENKI PÁL

Krusovszky Dénes: Az üveganya, Hevesi Sándor Színház - Kiss Ernő, Besenczi Árpád, Szakály Aurél - Fotó: Pezzetta Umberto

Krusovszky Dénes: Az üveganya, Hevesi Sándor Színház – Kiss Ernő, Besenczi Árpád, Szakály Aurél – Fotó: Pezzetta Umberto

Forrás, fotók forrása: Hevesi Sándor Színház