„Budapest gyermekei felett az ég” – Emília és az angyal, akit Körmöczi Györgynek hívnak premier a Kolibriben

Szerző: Tóth Judit Nikoletta
Fotók: Tóth Tamás

Október 31-től látható a főváros legnagyobb gyermekszínházának repertoárjában Kolozsi Angéla: Emília és az angyal, akit Körmöczi Györgynek hívnak című előadása. Alig egy éven belül, hogy a Pozsonyi Pagony Kiadónál megjelent a mese- és bábdarab író azonos című könyve, a Kolibri Színház már műsorára is tűzte az abból készült darabot. A két felvonásos, interaktív, animációs elemeket is használó, élő zenés átdolgozás – akárcsak a könyv – alapvetően a kisiskolás korosztály számára nyújt értékes szórakozást.

emil09

Misztikus, mégis szinte mindenkit foglalkoztató témához nyúlt a könyvében, és így a színdarabban is a szerző. A címszereplők egyike ugyanis egy időnként emberi alakot öltő őrangyal, aki a másik címszereplőre vigyáz. Körmöczi György és Csatárka Emília kapcsolata azonban angyali léptékekben sem ilyen egyszerű. Hiszen amellett, hogy sok ember számára megfoghatatlan – mégis mindenki által vágyott – állapot „a szív tudja, amit az ész nem” határozza meg viszonyukat, egymásra kölcsönösen, és tartósan is nagy hatással bírnak. Nem csak átérzik különbözőségeiket és hasonlóságaikat, de egymástól tanulnak, pozitív irányba változnak is. Látszólag teljesen mások, mégis ugyanolyanok. Az angyal tele van emberi tulajdonságokkal, kíváncsisággal, az ember pedig angyali képességekkel, miszerint „a nevét sem tudja a másiknak, de ismeri”.

v4-fesztival-es-szinhazi-talalkozo-vac-2013-07-03-07-07-fotok-dolhai-attila-hivatalos-fb-rajongoi-klub

emil15

A komoly, mégis könnyeden feldolgozott alaptéma mellett, az érintett korosztály problémáit is felvonultató darab vigyáz arra, hogy az értő figyelem megnyerése mellett szórakoztasson is. Erre a túlzott színészi gesztusok, a táncos betétek, a visszatérő zenei részek és a teljesen mértékben kitöltött színpadi kép nyújtanak garanciát. A színdarab a klasszikus, évszázados emberi értékek: a barátság, a lelkiismeret, az elfogadás, az építő kritika és a család, mint biztos háttér hangsúlyozása mellett figyel arra is, hogy a nézőközönségük mindennapjait meghatározó környezetet is visszaadja a történet. Így kerülnek a színpadon is alkalmazásra a kamaszok által jól ismert gesztusok, nyelvi elemek és a használt technikai eszközök egyaránt. A szerző, a darabot színpadra álmodók és a szereplőket alakító színészek által kikerekedett világ így lesz teljesen komfortos a befogadói oldalnak. És ez független attól, hogy a nézőtéren ülők hisznek-e az őrangyalokban vagy sem.

emil25

A két órás családi (vagy iskolai) program azonban nem csak a XXI. század kisiskolásai számára nyújt szórakozást. Mert azon túl, hogy immár felnőtt(?) fejjel, a darab megtekintése alatt nem tudtam elvonatkoztatni Wim Wenders* klasszikusától, megerősített abban, amit sajnos hajlamos vagyok elfelejteni: szüntelen, gyermekkoromból hozott kíváncsisággal, befolyásolhatatlanul menjek a szívem után végig az életemen.

*Berlin felett az ég

Kolozsi Angéla: Emília és az angyal, akit Körmöczi Györgynek hívnak – Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház

,