A nagy Gatsby – az amerikai álom a Miskolci Nemzeti Színházban

A húszas évek önfeledt, szédítő ritmusai, füstös dzsessz és érces-karcos szving, a lámpafényes éjszakában bódultan tomboló élet, és a vágy, hogy a reggel minél később jöjjön el… Ezt kínálja a Miskolci Balett új bemutatója, A nagy Gatsby. Az F. Scott Fitzgerald, világhírű amerikai író azonos című regényéből született romantikus pop art táncjátékot Kulcsár Noémi rendezi és koreografálja.

A nagy Gatsby sajtótájékoztató, Miskolci Nemzeti Színház - Hajdufi Péter

A nagy Gatsby sajtótájékoztató, Miskolci Nemzeti Színház – Fotó: Hajdufi Péter

Kulcsár Noémi nem először dolgozik már a Miskolci Balettel. 2013-ban a nagysikerű Rómeó és Júliát koreografálta, az előző évadban pedig a Fenevadakat állította színpadra, amely az idei évben is műsoron marad. – Én nagyon szeretem ezt az együttest, a táncosok sokfélék, nagyon erős karakterek, és rendkívül munkabíróak, energikusak. Van valamin ősi, elemi, ösztönös a csapatban, ami egyedülálló az országban – mesélt a társulatról a koreográfus-rendező.

Elárulta, az utóbbi években sokat foglalkozott amerikai írók regényeivel. – Amikor megérkezett a felkérés, hogy rendezzek valamit a Miskolci Nemzeti Színházban, A nagy Gatsbyre esett a választásom, hiszen jobban elmélyültem mostanában ezekben a művekben. Azt gondolom, hogy ez az előadás, ez a történet minden korosztályhoz, minden társadalmi réteghez szól, mert mindenki megtalálja azt a mikrotörténetet ebben a sok szálon futó sztoriban, ami számára kapcsolódási pont lehet – magyarázza Kulcsár Noémi.

A nagy Gatsby sajtótájékoztató, Miskolci Nemzeti Színház - Hajdufi Péter

A nagy Gatsby sajtótájékoztató, Miskolci Nemzeti Színház – Fotó: Hajdufi Péter

– Ez a történet az amerikai álmot tárja elénk. Ez a regény kötelező olvasmány Amerikában, olyan alapvetően fontos mű, mint nálunk a Pál utcai fiúk. A csillogás és gazdagság mögött azonban ott rejlenek a tragédiák – teszi hozzá. – Ami engem leginkább megfogott ebben a történetben, az a szeretők elvesztése. A Buchanan házaspár mindkét tagja elveszíti szeretőjét: Daisy Gatsbyt, Tom pedig Myrtle-t. A házasság azonban nem bomlik fel, boldogan, vagy boldogtalanul, de élik tovább az életüket…

– Igazán izgalmas látványvilágot terveztünk a darabhoz – mondta el a rendező. – Bozóki Mara díszlet- és jelmeztervezővel az 1920-as éveket idézzük meg a színpadon: ennek a korszaknak a csillogását, de kissé kaotikus életét is. Itt jelenik meg a pop art hatás: a tükrös felületek, az arany, fémes díszletek sejtetik ezt a világot. Számomra fontos volt, hogy összművészeti előadás szülessen – hangsúlyozta Kulcsár Noémi. – Különböző műfajok egymás mellett jelennek meg a színpadon: élő DJ elektro swinggel kíséri az előadást, Ullmann Mónika, mint dizőz is megjelenik az előadásban. Ugyanúgy, mint a tavaly bemutatott Fenevadaknál, itt is egyenrangú partner a színész és a táncos, a színész is mozog, a táncos is megszólal.

A nagy Gatsby sajtótájékoztató, Miskolci Nemzeti Színház - Hajdufi Péter

A nagy Gatsby sajtótájékoztató, Miskolci Nemzeti Színház – Fotó: Hajdufi Péter

Tokai Rita formálja meg Daisy Buchanant, Jay Gatsby szerelmét. A táncművész elárulta, nem áll igazán közel hozzá a naiv nő szerepe. – Nagy kihívás, hiszen én abszolút nem ez a fajta nő vagyok. Meg kell keresnem magamban ezt a karaktert, és valahogyan magamra formálni. Többször megnéztem a filmet is, próbáltam olyan mondatokat kiemelni belőle, amik segítenek nekem, és a közönségnek is megérteni Daisyt – mondta el.

– Tánctechnikailag is nagy feladat ez a darab. Noémivel többször dolgoztam már együtt, de mindig tud újat mutatni, és próbálja kihozni belőlem a maximumot – meséli Tokai Rita. – Úgy gondolom, hogy rengeteget fejlődünk mindannyian a közös munka alatt, számtalan új technikával ismertet meg minket. Emellett varázslatos az a világ, amiben játszódik a történet. Ebben a korszakban annyira szabadok voltak az emberek, minden kötöttség nélkül éltek, és a mai megfelelési kényszer helyett csupán az motiválta őket, hogy jól érezzék magukat, szórakozzanak. Engem is elbűvölt ez a világ, és remélem a nézőket is el fogja – tette hozzá a táncművész.

Fotó: Hajdufi Péter

Fotó: Hajdufi Péter

A nagy Gatsby
A Miskolci Balett előadása
Koreográfus: Kulcsár Noémi
Bemutató: 2015. november 6., Kamaraszínház

A Miskolci Balett új bemutatójában F. Scott Fitzgerald, világhírű amerikai író 1925-ös regényét, A nagy Gatsby-t dolgozza fel. A történet a húszas évek Amerikájában játszódik, az Egyesült Államok keleti partvidékén, ahol a felső tízezer tagjai tengerparti kúriákban, fényűző estélyeken ünneplik mérhetetlen gazdagságukat. Jay Gatsby is közéjük tartozik: jóképű, titokzatos és mocskosul gazdag. De csakhamar kiderül, hogy Gatsby nem az, akinek elsőre látszik, és hogy érdeklődése Daisy Buchanan, egy közismert, férjezett szépség iránt több, mint egyszerű vágy. Ahogy sorra felszínre kerülnek Gatsby múltjának titkai, ahogy egyre jobban fenyeget egy világraszóló botrány, úgy szembesülünk azzal, hogy a gazdagság nem minden – mert amire igazán szüksége van az embernek, azt nem lehet megvásárolni.

A nagy Gatsby a pénz és a hatalom utáni fékevesztett hajszáról, valamint egy éveken és kontinenseken átívelő, magával ragadó szerelemről szól. Megjelenése óta számos filmfeldolgozást is megért, utoljára 2013-ban Leonardo DiCaprio és Carey Mulligan főszereplésével. Novemberben a Miskolci Balett előadásában láthatja a miskolci közönség.

F. Scott Fitzgerald – A NAGY GATSBY
romantikus pop art táncjáték

Jay Gatsby – SZABÓ LEVENTE
Nick Carraway – MEDVECZ MARCELL
Daisy Buchanan – TOKAI RITA
Tom Buchanan – CSERE ZOLTÁN mv.
Jordan Baker – SZELES VIKTÓRIA
George Wilson – LUKÁCS ÁDÁM
Myrtle Wilson – KOCSIS ANDREA
Dan Cody – FŰZI ATTILA

Vendégek: MOHAI CINTIA, SZŰCS BOGLÁRKA, CATHERINE MOORE, MURESAN AUREL, DRAGOS DÁNIEL, FŰZI ATTILA

Dizőz: ULLMANN MÓNIKA

Díszlet-jelmez: BOZÓKI MARA
Zene: NAGY NÁNDOR, FARKAS GÁBOR
Dramaturg: CSEH DÁVID
DJ: ORDIMAN
Ügyelő: VARGA RENÁTA
Rendezőasszisztens: FŰZI ATTILA

Koreográfus-rendező:
KULCSÁR NOÉMI

Forrás: Miskolci Nemzeti Színház