Primanima 2015

Szerző: Lanczinger Mátyás

Október végén Budaörs néhány napra ismét izgő-mozgó animációtól volt hangos. A Primanima immáron negyedik éve hozta el hozzánk animációs elsőfilmek (évközi vizsgafilmek avagy diploma utáni elsőfilmek) változatos csokrát a világ minden tájáról, melyeknek a Jókai Mór Művelődési Központ adott otthont, a Zichy Majorban pedig workshop, kiállítás ill. koncert várta a látogatókat.

Fotó: Lanczinger Mátyás

Fotó: Lanczinger Mátyás

Fotó: Lanczinger Mátyás

Fotó: Lanczinger Mátyás

Sajnos nem tudtam akkorát harapni a fesztiválból, mint szerettem volna, jóformán a negyedét sikerült elkapnom a vetítéseknek, így csak ezekről tudok beszámolni: 3 blokkot (rövidfilmek ill. gyerekfilmek) és a MOME-s hallgatók kiállítását láttam (pl. a Nyuszi és Őz figuráit élőben, „elemekre bontva” lehetett megcsodálni).

Fotó: Lanczinger Mátyás

Fotó: Lanczinger Mátyás

Fotó: Lanczinger Mátyás

Fotó: Lanczinger Mátyás

Fotó: Lanczinger Mátyás

Fotó: Lanczinger Mátyás

A rövidfilmekre egyaránt jellemző volt az artisztikusság és a régi, hagyományos technikák használata (értem ezalatt, hogy nagyon kevés 3D-t láthattunk, a technikák többnyire kézi jellegűnek mondhatók voltak, még ha digitális táblán is lettek valóra álmodva, de előkerült sok báb, illetve pixillált mozgatás is), tehát véletlenül sem a Disney-Pixar, vagy akár a napi szinten a Facebook/Youtube által elénk kerülő trendi animációk voltak itt jellemzőek. Értem ezalatt a történetkezelést is, sokkal inkább úgy éreztem, hogy mozgó festményeket, asszociatív gondolatfutamokat látok, mintsem hagyományos, a nézőnek több mankót nyújtó történetmesélést. Persze a fősodorra gondolok, kivétel itt is akadt természetesen. Míg látványban és animációs megvalósításban szinte kivétel nélkül igényes alkotásokat válogattak be, számomra, nézőként mégis a közérthetőbb munkák váltak teljesebb értékűbbé, melyeknek a története elkapott és magával vitt: pl. a most különösen aktuálissá vált témájú, a háború borzalmait a családi élet harmóniájával egybevető Farkasvakság, az abszurd humorú és profán szexualitású Mélyűr, a kissé kiszámítható, de tanulságos Várakozás voltak ilyenek.

Farkasvakság

Farkasvakság (fotó forrása: Primanima)

Mélyűr

Mélyűr (fotó forrása: Primanima)

Várakozás

Várakozás (fotó forrása: Primanima)

Az egyezség stop-motion napló-animációja látványra pazar volt, míg a Rizóma 11 perces, lüktető hipnózisa kétségkívül expresszív és elszédíti a moziszékben ülő nézőt, de nagyon nagy befogadói türelemért is kiált. Gyerekfilmek közül a minimalista Valami, de még inkább a soha nem nyugvó (KAFF-nap alkalmából már méltatott) Mese voltak a kedvenceim, melyek végül díjazottak is lettek: míg előbbi a gyerekközönség díját kapta, utóbbi a Macskássy Gyula díjat, illetve Alekszei Alekszejev (animációs rendező és nemzetközi zsűritag) különdíját is elnyerte.

Rizóma

Rizóma (fotó forrása: Primanima)

Valami

Valami (fotó forrása: Primanima)

Mese

Mese (fotó forrása: Primanima)

Röviden és tömören: nagyon jó hangulatú, igényesen „öltöztetett” (gondolok itt a programfüzetre, logóra, pólókra stb.) fesztiválról van szó, mely érezhetően zászlajára tűzte a többnyire megalkuvásmentes animációk bemutatását, illetve a széleskörű spektrumban gondolkodást, pici, de nemzetközileg is elismerésre méltó esemény, reméljük, további sikeres éveket is a magukénak mondhatnak majd a szervezők.

A további díjazott művek listája a linkre kattintva elérhető:
http://primanima.eu/dijak-2015/?lang=hu

Fotó: Lanczinger Mátyás

Fotó: Lanczinger Mátyás

 

,