Szerző: Varga Bótos Anna
Fotók: Korhut Lili
„Sokan úgy képzelik, hogy betyárnak lenni felettébb izgalmas hivatás, de az igazság az, hogy olykor ugyan van egy kis jószágelhajtás, igazságszolgáltatás, erőfitogtatás, csárdai mulatozás, miegymás, de azért a szegénylegényi foglalkozás jelentősebb része heverészésből, lustálkodásból és félálomban fetrengésből áll, és ebben is a Sándor volt a legkiválóbb minden betyár közül, az élete nagyobbik felét végigaludta, mert az úgy tudott semmittenni, ahogy senki más…”
S mindezt nem más, mint maga a balástyai születésű Veszelka Imre, „a legszöbb paraszt” állítja, aki mint Rózsa Sándor egykori hű cimborája, harcostársa és kísérője, mintegy a szemtanú hitelességével, ízes dél-alföldi magyarsággal beszéli el a rettegett betyár történetét, azaz beszélteti őt bravúros ügyességgel a könyv zseniális szerzője, Cserna-Szabó András.
De miért éppen Rózsa Sándor? – tette fel a kérdést Király Levente, a Magvető Könyvkiadó felelős szerkesztője október 28-án, a Marionett Craft Beer House nemrég felavatott, friss fenyőillatú pultjai közt rendezett könyvbemutatón, aki Cserna-Szabó András immár nem kevesebb, mint 12 megjelent kötetéből 11-nek a szerkesztését is végezte. Egyúttal rámutatott, hogy a könyvbéli Rózsa Sándor alapvetően különbözik az eddig ismert betyárfiguráktól, akár a Hofi-paródia Rózsa Sándorára, akár az Oszter Sándor alakította figurára, akár pedig Jókainak a betyárral való személyes találkozójáról lefestett alakra gondolunk. Valóban sokan megörökítették már Rózsa Sándor alakját. „Van Robin Hood-szerű legendás felfogás, van a történelmi és a szépirodalmi Rózsa Sándor, s ezek teljesen összekavarodnak a különböző íróknál” – jegyezte meg a szerző, aki bepillantást engedve műhelytitkaiba elárulta, hogy új regénye valójában néprajzi legendákból ácsolt trambulinokból építkezik. Korábbi gasztrotörténeti kutatásai és szakcikkeinek megírása során, amikor is felfedezte és tanulmányozta a XIX. század kulináris szokásait, eljutott Rézi nénihez, azaz Doleskó Terézhez, aki szerinte a XIX. század magyar gasztronómiájának legfontosabb alakja, majd rajta keresztül és a korabeli újságokat, szerzőket, egyebek között Tömörkény munkáit bújva „fertőződött meg és szippantotta be” azt az atmoszférát, a XIX. századi dél-alföldi vidék levegőjét, amely szentesi lévén nagyon is ismerős volt számára, s mindez fokozatosan elvezette őt a könyv megírásának ötletéhez. Lényegében a civil, polgári foglalkozása, a gasztronómiai újságírás felől közelített a témához.
S bár részben legendákból építkezik, mégis végig fenntartja a valóság illúzióját, egyebek között az ízes korabeli népi gondolkodás- és beszédmód megszólaltatásával, a mesteri, néha karikírozott jellemrajzokkal, valóságos szereplőkkel és helyszínekkel. A szerkesztő szerint amolyan „halpaprikás western, mint ahogy spagetti westerni is létezik.” A szerző pedig inkább hibrid műfajnak, „eastern parafrázisnak”, betyárregénynek vagy ördögregénynek aposztrofálja munkáját, „amibe sok minden belefér”, s valóban a legendás történetek felelevenítése mellett nyüzsögnek benne korabeli írók, mint Jókai vagy Mikszáth, történelmi személyiségek, mint Kossuth, a kor emblematikus figurái és helyei, mint a Páva vendéglő, a Putri Csárda, a Gajdácsi vendéglő vagy a Fiume Kávéház, de a korabeli szokásoknak, hiedelemvilágnak, a Jóistennek és az Ördögnek is megvan a maga meghatározó szerepe. Az elbeszélést át- és átszövi a sziporkázó humor, az egészséges népi észjárás, a paraszti furfang és józanság, a fordulatos meseszerűség, a színgazdagság, az érzékletes képi megjelenítés, jó csípős helyi ízekkel fűszerezve, s nem utolsó sorban nem hiányzik belőle a természetes pajzánság és erotika sem. Íme egy kis ízelítő a jókedvű rusztikus pikantériából:
„… és már kiabáltam volna, hogy Gazda, segíts, itt vannak a perszekutorok, amikor reá jöttem végre, én marha, hogy nem pusztázó az, hanem csak Mári, kiszökött hozzám a kunyhóból, kiszökött a Gazda mellől, és kicsi selymes kezét a Mári a számra tapasztotta, hang onnan nem jöhetett ki, és azt mondta súgva a fülembe, a kegyelmes Paraszt már húzza a lóbőrt, alszik, mint a tej, horkol a bortól benn a kunyhóban, mint a vaddisznó, és a Mári, ez a fürge mókus a pici kezével benyúlt a gatyámba, és megfogta erősen a rózsás végű botomat, amitől az olyan kemény lett, mint az ökör szarva, és addig mocorgott rajtam ez a hétpróbás Mári, hogy végre beleült a botomba, felnyársaltam pici testét, és ő fel-le hintázott rajtam, és én úgy éreztem magam, mintha a hetedik mennyországba repültem volna fel…”
S a címadó szó, a szögediesen csengő sömmi is igen gyakran elhangzik egyik vagy másik szereplő szájából:
„A főbíró úr ugyan nem tévedett sokat az ügy lefolyását illetően, de istenkáromlások és fenyegetőzések nem voltak rabolás közben, ez egyszer szentbiztos, ez nem volt a Sándor szokása, általán keveset beszélt, rabolás közben meg szinte semmit, és ha néha kérdeztük is tőle, mi van, ő csak annyit felelt kurtán, „sömmi”, többet csak ritkán szólott”. Bár megjegyzendő, hogy a szögediesség sem mindvégig kísérőjelensége a szövegnek, hisz maga a mesélő, Veszeli sem ezt használja, csak amikor idézi a bandatagokat.
A könyvbemutató külön színfoltja a Sömmi című könyvről készült s a Youtube-on már látható videofilm bemutatása volt, amely Vörös András és az Ørdøg zenekar zenéjére, valamint Vécsey Virág és Szurdi András digitálisan mozgatott papírkivágás-animációjára épül, s a próza, a zene és a kép zseniális találkozását példázva a maga eszközeivel érzékletes illusztrációt ad a kötethez. Tóth József színművész kiváló előadásában szemelvényeket is hallhattunk a kisregényből. A könyv vásárlói pedig a stílus és a hangulat kedvéért ingyenesen megkóstolhatták a ház pusztakoktélját, amelyhez a szerző még külön gasztronómiai anekdotával is szolgált, kortyolgatás közben elmesélte ugyanis az egyetlen magyar koktél egykori Ritz-beli születésének, meg a szomjas walesi hercegnek a történetét.
Bármennyien is megénekelték és leírták tehát eddig már jó néhányszor a rettenthetetlen Rózsa Sándor romantikus és szívszaggatóan elborzasztó legendáját, de úgy ahogy Veszelka Imre szájából hangzik a történet, még nem hallotta senki, aki a hírös betyár születésétől kezdve egészen a haláláig végigkíséri cimborája kalandos és szomorú betyáréletét. Igazi kulturális kuriózum. Cserna-Szabó András is mintha magával az Ördöggel cimborált volna alkotás közben, mert olyan pokolian és bravúrosan lebilincselő mesevilág kerekedett ki pennája alól, amire még Rózsa Sándor is megpödörné nagy bajuszát és jó nagyot vágna a kocsmaasztalra, ha hirtelen feltámadna halottaiból, és még azt is mondaná, hogy: No hát, ez nem sömmi!