Mintegy 1700 kézműves alkotás látható az országos népművészeti tárlaton

Mintegy 1700 kézműves alkotást bemutató tárlat nyílt csütörtökön Élő népművészet címmel a budapesti Néprajzi Múzeumban.

A kiállítás hazánk népművészeti alkotásainak legjelentősebb bemutatója, ahol idén mintegy 450 kézműves alkotó és alkotóközösség munkáját ismerheti és tekintheti meg a közönség – mondta Závogyán Magdolna kultúráért felelős helyettes államtitkár a XVI. Országos Népművészeti Kiállítás megnyitóján csütörtökön Budapesten.

Hozzátette: a kezdeményezés sikere és jelentősége abban rejlik, hogy az ötévente kiírt pályázatra olyan alkotásokkal lehet nevezni, amelyek magas minőséget képviselnek, a hagyományos népművészetből merítenek, de a mai kor társadalmába, kultúrájába is beilleszkednek. A kultúráért felelős helyettes államtitkár a kiállítás címére utalva kifejtette: a felvonultatott tárgyak egytől egyig a magyar társadalom, a magyar nép kézműves remekei, hagyományaink és népi kultúránk visszatükröződése, emellett egyre inkább áthatják életünket és mindennapjaink részévé válnak.

A kiállításon köszöntőt mondott Andrásfalvy Bertalan etnográfus, Kelemen László, a Hagyományok Háza és Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója. A rendezvényen 170 alkotó vehette át az Emmi Gránátalma díjait, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége különdíjait, valamint arany, ezüst és bronz okleveleket.

A Hagyományok Háza, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) közösen hirdettek pályázatot a XVI. Országos Népművészeti Kiállításon való részvételre a tárgyalkotó népművészet, népi kismesterségek különböző ágaiban. A pályázatra népművészeti egyesületek, alkotócsoportok, népi kézműves egyéni alkotók, a népművészet mesterei és ifjú mesterei, népi iparművészek jelentkeztek, valamint meghívást kaptak a legkiválóbb iskolák, műhelyek és az idei országos pályázatok kiemelkedő résztvevői is.

A zsűritagok javaslatára hímzés, viselet, csipke, ékszer, hímes tojás, szőttes, nemez, bőr, fa, szaru-csont, hangszer, fazekasság, vas-fém, szalma, csuhé, gyékény, vessző, játék és mézeskalács kategóriában mintegy 450 kézműves alkotó és alkotó közösség csaknem 1700 művét válogatták be a 2016. március 27-ig látogatható kiállításra. Az országos népművészeti tárlatot ötévente rendezik meg.

A látogatók többek között hímzéseket, pásztorok használati eszközeit, ostorokat, korsókat, bútorokat és textíliákat is láthatnak a játékszerek, lábbelik, ruhák és ékszerek mellett.

Forrás: MTI