Szerző: Monostori Andrea
Géczi János először 1982-ben megjelenő könyve új kiadásban mutatkozik be az Athenaeum Kiadónál. A maga korában óriási botrányt kavart, csak cenzúrázott formában jelenhetett meg. Mondandója olyan mélyre nyúlt a láthatatlan kötéssel takart sebekbe, annyira igazat beszélt, hogy el kellett hallgattatni. Ma már forgathatjuk, harsány színeivel, rikító pirosával figyelmet követel. Új kiadásban a két kötetből és a hozzá tartozó versciklusból most az első kötetet veheti kezébe az olvasó.
Kisméretű könyv, ilyen nagy betűkkel az a majd négyszáz oldal könnyen fogyaszthatónak tűnik. A szerző témáját a Vadnarancsokhoz az akkori magyar valóságból, az utcán kallódó fiatalság köréből gyűjtötte. Elfajzott, nem gondozott fák gyermekei ők, történetük a kirekesztettek irodalmi szociográfiája. Géczi János valóban elment deviancia sűrűjébe, hogy megismerje a benne élők mindennapjait. Könyve olyan, mint egy kordokumentum. „A hetvenes évek szociológiai vizsgálatai felszínre hozták, milyen elképesztően magas a magyar népességben a deviánsok száma. A társadalmilag és a biológiailag értelmezhető deviancia azonban különböző mértékű rétegről szólt, s a kettő között riasztó nagy volt a különbség. A társadalom kirekesztő technikáinak egyike, a deviánsként stigmatizálás jól működött – s az eljárás eredményeként a népesség legalább 40 százaléka megjelölhetővé vált. Nem tehettem, hogy ne szólaljak fel.” – mondta a szerző. (Sok apró részlet és műegész. Ménesi Gábor beszélgetése Géczi Jánossal. Tiszatáj 2009/7.)
Az író hangján megszólaló négy fiatal alig kezdte meg húszas éveit, mégis úgy érezhetjük, túl vannak már mindenen, ami csak elképzelhető. Berta, aki hat évesen szerezte első szexuális élményét, Beatrice koncerteken bandázik az összeverődő alkalmi társaságokban; Tibor, aki kilenc fős családjával két szobában lakik, orvosnak készül, de csak beteghordó válhat belőle; Juli, aki egyik kapcsolatból a másikba szédül, miközben hallucinációk gyötrik; Józsi, aki Jehova tanúinál keres válaszokat, de csak az őrületet találja meg.
A négy sors, a négy élettörténet-rekonstrukció nagyon képszerűen jelenik meg előttünk. A nyelvezet egyszerű, a beszélő csapong gondolatai közt, vissza-visszaugrik egy-egy témára, ezzel megidézve ezeket az embereket, mintha csak hallgatnánk elbeszélésüket saját életükről. Egy-egy téma mind a négy sorsban visszatérő motívum, mint például a dohányzás, lopás, gyógyszerezés, problémás családi és szexuális élet, devianciák. Az egyes eseményeket összefogja az is, ahogy ezek a sorsok előrébb gördülnek. A konkrét élethelyzetek mögül előtűnnek a mozgatórugók, a 70-es évek hangulata, a rendszerszintű problémák. „Meg kéne fogalmazni, hogy miért nem lehet így élni, vagy miért nem jó így élni. Azt hiszem, ezek a dolgok, ezek a fogalmak kevéssé evidensek. De megfogalmazni nem nagyon lehet.” (263. o.) – vélekedik Juli.
„Ahogy rájövök az okokra, úgy hasadok tovább. Számításom szerint még tíz évem van.” (92. o.) – mondja Tibor. A mesélők egyre tudatosabban próbálják megérteni, hogy miért siklott ki az életük, miért nem találták meg a helyüket a társadalomban, és miért érzik úgy, hogy erre nincs is lehetőség. Az olvasó mind jobban érzi, hogy hogyan válnak áldozattá ezek a fiatalok, hogyan kebelezik be őket a körülmények, mert nem rendelkeznek a szükséges lelki erővel. Modellek hiányában csak próbálnak átlagosan élni, de megnyugvást nem találhatnak. Kapcsolódnak egymáshoz, de barátságaik, szerelmeik tévútra visznek. „Abszolút alkalmatlan vagyok arra, hogy társadalomban éljek, és hogy gyereket neveljek. Ha valamiből táplálkozhatom, az a saját személyem. Arra esetleg jó, hogy elvégezzem a saját munkámat, de arra már alkalmatlan, hogy másokat érzelmileg kielégítsek. Meg tudom-e még ezt tanulni? […] Bizonytalan az egész jövőm. Egyetlen dolog, amit tudok, amit lehet csinálnom, hogy tanulok. Ezt csinálhatom hat évig, tíz évig? Hogy utána mit fogok csinálni, arra egyszerűen nem merek gondolni. Mitől nőnék fel addig?” (89. o.) – tűnődik Berta.
Géczi János halmoz, fokoz, elborít, kisüti az agysejtjeinket. Szinte tagolás nélkül árad az olvasóra a peremre szorult életek sors-kálváriája. Van ilyen? Létezik ez? Létezik. Egy társadalom alatti társadalomban, az élhető (túlélhető?) világ legszélén. Egy olyan világban, ami számunkra szinte elképzelhetetlen. Otthon ülve, olvasva egy könyvet. Gondolkodva azon, hogy ezt megtehetjük, és hátradőlve megnyugodhatunk, hogy ez még sem velünk történik. Variációk magányra, elszigeteltségre, céltalanságra. Cél nélküli sodródás a megsemmisülés felé. Nem velünk történik… Vagy mégis?
Géczi János: Vadnarancsok – Négy élettörténet-rekonstrukció
Athenaeum Kiadó, 2015
Oldalszám: 392
ISBN: 9789632934457