Sztárok az éjszakában – Kalmár Tibor könyve egy grandiózus, humorral teli egykor volt világról

Szerző: Varga Bótos Anna
Fotók: Galcsik György

Mesélni tudni kell, s azon kevesek, akik e tudás birtokában vannak, képesek világokat teremteni, és e teremtés által világokat is megmozgatni, s aki bejut e mesebirodalomba, varázslatos dolgoknak lehet részese. Mint az Ezeregyéjszaka meséi a szultánok és kalifák birodalmába, Kalmár Tibor is elrepít bennünket egy különös világba, amely a mából olyannak tűnhet, mintha igaz sem lett volna: az egykori éjszakai bárok, mulatók, lokálok és az azokat benépesítő feledhetetlen nagy mulattatók, humoristák, énekesek, táncosok, azaz a legkedveltebb és legismertebb sztárművészek mesevilágába.

2015-10-20-Sztarok-Az-Ejszakaban-Konyvbemutato-Foto-Galcsik-Gyorgy-019

Kevés nemzet mondhatja el magáról, hogy annyi kiváló nevettetője, komikusa, szórakoztatója lenne, mint nekünk, s annyi szeretettel, hálával, tisztelettel és megbecsüléssel is kevesen rajongják körül ünnepelt sztárjaikat, mint mi. De mint ahogy korszakok múlnak el, vesznek homályba, s váltja fel őket a következő, a művészgenerációk is cserélődnek, akik mindannyiszor új korszellemet és új divatokat hoznak magukkal, s már semmi sem lesz az többé, mint ami azelőtt volt. Talán maga a sztárság „intézménye” is változik idővel. Ezért jó emlékezni, jó megidézni és megőrizni emlékezetünkben azokat a zseniális tehetségeket, akik egykor szebbé és tartalmasabbá tették életünket, s azokat a feledhetetlen pillanatokat, amelyeket nekik köszönhetünk, mert ők azok, akik kitörölhetetlenül részei voltak az életünknek, akik nélkül nem lehetett volna olyan kitörő a vidámság, olyan elmés a viccelődés, olyan felhőtlen a kikapcsolódás, mint amilyenné ők tették, akik annyi önfeledt pillanatot és örömet szereztek nekünk a háború utáni évek szomorúsággal, nélkülözéssel, lemondással, küzdelemmel és félelemmel teli korszakában éppúgy, mint a későbbi konszolidáltabb évtizedekben egészen mostanáig.

2015-10-20-Sztarok-Az-Ejszakaban-Konyvbemutato-Foto-Galcsik-Gyorgy-015

„A könyv olyan korszakot idéz meg, amely ma már csak emlék. Irigylem azokat, akik ebben a korban részt vehettek” – mondta Csonka András moderátor Kalmár Tibor Sztárok az éjszakában című, a Kossuth Kiadó gondozásában napvilágot látott új kötetének október 20-i bemutatóján a Fészek Művészklubban, s elragadtatását fejezte ki az alkalomra megjelent igazi sztárparádé láttán, mert mi tagadás a szerző meghívta a könyvben szereplő ma élő sztárok színe-javát. Ezért külön örömét és háláját fejezte ki Kocsis András Sándor, a Kossuth Kiadó elnök-vezérigazgatója is, aki elmondta, hogy a szerzőnek immár a negyedik könyvét adja ki a kiadó. Az éjszakai életről szóló legújabb könyvét pedig remélhetőleg szeretni fogják az olvasók – tette hozzá Kocsis András Sándor.

2015-10-20-Sztarok-Az-Ejszakaban-Konyvbemutato-Foto-Galcsik-Gyorgy-008

S hogyan vélekedik könyvéről maga az író? „Két célt tűztem ki magam elé, egyrészt hitelesen tudósítani az egykori szórakozóhelyek műsorairól, azok szereplőiről, pályájukról (melynek afféle kordokumentum értéke lehet az utókor számára), másrészt olyan kulisszatitkokat és sztorikat osztani meg az Olvasókkal, amelyek – reményeim szerint – szórakoztatni fogják.
Gyakran előfordul majd, hogy egy-egy művész vagy esemény kapcsán zabolátlan asszociációmmal a témától kissé el-elkalandozom. Ezt zárójelben, „Kitérő” megjegyzéssel teszem (…) bemutatom azokat az egykori kitűnő művészeket, akik szereplésükkel fémjelezték a bárok műsorait. A teljesség igénye nélkül: Alfonzó, Latabár Kálmán, Feleki Kamill, Kiss Manyi, Komlós Juci, Mezey Mária, Rátonyi Róbert, s a későbbi korosztályból: Bodrogi Gyula, Hofi Géza, Felföldi Anikó, Galambos Erzsi, Lehoczky Zsuzsa, Medveczky Ilona, a „három K” (Kazal-Kabos-Kibédi), Csala Zsuzsa, Lorán Lenke, Cserháti Zsuzsa, Harangozó Teri, Koós János, Korda György, Kovács Erzsi, Kovács Kati, Kovács Zsuzsa, Máté Péter, Payer András. Nem beszélve a nemzetközileg is jegyzett zenekarokról (…).„

2015-10-20-Sztarok-Az-Ejszakaban-Konyvbemutato-Foto-Galcsik-Gyorgy-009

Bóta Gábor színikritikus méltatásában szintén rámutatott, hogy legfontosabb kitétele a könyvnek az, hogy kitérő, azaz nem mindig van a kötetnek lineáris vonulata, olyan mintha egy pohár sör melletti beszélgetést rögzítene. Olyan világot idéz meg, ami már nem létezik, amely a ronda szocializmusba belopott egy csöppnyi polgáriságot, egy olyan kalandos világot, amiben jól érezhettük magunkat. A sztárok pedig sokszor pendliztek egyik helytől a másikig, a színházból mentek a mulatóba, volt, hogy elindultak este és hajnali 3-kor végeztek. Ezekben az időkben még nem különült el annyira a színház és a lokál. A világ legtermészetesebb dolga volt, hogy Feleki Kamilltól Kiss Manyiig mindenki fellépett bárokban is. Grandiózus, humorral teli világ volt ez, tele fantasztikus figurákkal. Megtudhatjuk például, milyenek voltak az első, félig-meddig még betiltott, kissé szégyenlős sztriptízek vagy azt, hogy indult hódító útjára a közkedvelt Hofi-Koós show? De hol van már a Nirvána bárja, ahová Medveczky Ilona csodájára jártak (főleg az erősebb nem képviselői), az Astoria bárja, a Maxim, a Fekete macska, a Savoy, a Moulin Rouge vagy a Casanova, ahol néha Zámbó Jimmy is zongorázott, ha kedve szottyan hozzá?

2015-10-20-Sztarok-Az-Ejszakaban-Konyvbemutato-Foto-Galcsik-Gyorgy-018

Mára már mindez szertefoszlott. Teljesen megváltozott a világ, az emberek nehezen mozdulnak ki, más szórakozást keresnek, a hajdani lokálok világa kikopott, eltűnt. Kalmár Tibor ennek a letűnt világnak a hű és lelkes krónikása. Sokunk emlékezetében még ez a hangulat, atmoszféra nemcsak hogy ismerős, hanem még élénken él. Gyerekkorunk, fiatalságunk életérzése szólal meg az egyes történetekben, s ezzel egy kicsit vissza is repít bennünket a múltba, újraélhetjük fiatal önmagunkat. Mint egy kisgyerek, aki elalvás előtt, jóleső mosollyal a szája szögletében, hallgatja édesanyja szájából a tündérmesét, úgy vagyunk mi is, régi gyerekek ezekkel a hajdani történetekkel. Sárosi Katalin dalai, Kabos viccei, Kiss Manyi jellegzetes hangja hallatán mintha időutazást tennénk, s a végén szinte megfiatalodva ébrednénk ismét önmagunkra. Meggyőződésem, hogy nemcsak a retró divat hívta életre ezt a könyvet, hanem valamiféle szükségszerűség is. Mert szükségünk van a múltunkra, hogy megértsük a jelenünket, és ez nemcsak a történetírásra igaz, hanem a művészetekre is, s ezen belül a szórakoztató műfajnak is megvannak a maga mélységei, a maga története, méltó helye a visszapillantásban.

2015-10-20-Sztarok-Az-Ejszakaban-Konyvbemutato-Foto-Galcsik-Gyorgy-005

A könyvbemutató felejthetetlen pillanatai közé tartozott, mikor a könyvben szereplő sztárok élő szóban is előadhattak egy-egy kis ízelítőt saját pályájuk legemlékezetesebb pillanataiból, így hallhattuk Aradszky Lászlót, Bodrogi Gyulát, Géczy Dorottyát, Farkas Gábor Gábrielt, Forgács Gábort, Galambos Erzsit, Heller Tamást, Karda Beátát, Korda Györgyöt, Koós Jánost, Mátrai Zsuzsit, Sas Józsefet, Ungár Anikót, Lorán Lenkét, Medveczky Ilonát. Külön is köszöntötték a 91 éves Igaz Lucyt, akinek tánciskolájában generációk nőttek fel és aki még ma is aktív, és az egyik legnagyobb élő magyar komikát, a 88 éves Lorán Lenkét, majd videofelvételekkel emlékeztek meg a már eltávozottakról. Felemelő volt látni a sztároknak, élő legendáknak ezt a nem mindennapi kavalkádját, azt a boldogságot, ami belőlük kisugárzott, azt az örömöt, amellyel egymást üdvözölték, azt az ünnepi hangulatot, amellyel a könyv megjelenését fogadták, s azt a kortalanságot, amely művészetükből táplálkozik, amely élteti őket, s amely isteni adottság csak kevesek sajátja. Kár lett volna veszni hagyni azt a sok mesés történetet, ami a nevükhöz fűződik. Kalmár Tibor még idejében elkapta és papírra vetette. Csak kézbe kell venni, és máris fenn vagyunk azon a bizonyos időgépen, ami aztán szárnyal és repül velünk, messze-messze…

Kalmár Tibor: Sztárok az éjszakában – Kossuth Kiadó, 2015