Demencia – Mundruczó Kornél és a Proton Színház előadása a Vígszínházban

A Vígszínháznak nemcsak feladata, de művészi érdeke is, hogy szoros kapcsolatot ápoljon a független szféra kiemelkedő alkotóival és műhelyeivel. Az ország egyik legnagyobb kulturális intézményeként fontosnak tartja a független társulatok támogatását azzal is, hogy lehetőséget ad egy-egy kiváló előadás bemutatására.

Monori Lili, Katona László, Bánki Gergely, Proton Színház: Demencia - Fotó: Ágh Márton (forrás: Vígszínház)

Monori Lili, Katona László, Bánki Gergely, Proton Színház: Demencia – Fotó: Ágh Márton (forrás: Vígszínház)

Mundruczó Kornél és a Proton Színház Demencia című előadásának meghívásával is erősíteni kívánja azt a szellemiséget, nyitottságot és minőséget, amely már 120 éve jellemző erre a színházra.

A Demencia felkavaró és szókimondó előadás, amely a pszichés zavarokkal élők helyzetének bemutatásán keresztül a társadalom egyik legsúlyosabb kérdésére irányítja a figyelmet.

Mundruczó Kornél a fiatal filmes és színházrendező generáció élvonalának egyik legizgalmasabb, legegyedibb hangú alkotója. Filmjei és színházi előadásai révén komoly nemzetközi hírnévre és elismertségre tett szert. Társulatával, a Proton Színházzal számos európai és tengerentúli színházban aratott zajos sikereket.

A Demencia német, francia, orosz, holland és portugál nagyvárosok, valamint Szingapúr után most újra Magyarországon, a Vígszínházban lesz látható, október 18-án és 19-én este a Vígszínházban.

Alkotók és szereplők:

Mundruczó Kornél – Wéber Kata: Demencia
Rendező: Mundruczó Kornél

Szereposztás:
Bartonek: SZEMENYEI János
Dr. Szatmáry: RÁBA Roland
Dóra, nővér: TÓTH Orsi
Sápi Mercédesz: MONORI Lili
Holényi Henrik: TEMESVÁRI Balázs
Oci néni: KISS Diána Magdolna
Lukács: BÁNKI Gergő
Fogorvos: KATONA László/NAGY Zsolt

Díszlet, jelmez: ÁGH Márton
Dramaturg: PETRÁNYI Viktória, THURY Gábor
Zene: SZEMENYEI János
Rendezőasszisztens: CSATÓ Zsófia

További információ: http://vigszinhaz.hu/szindarab/332+demencia++mundrucz%C3%B3+korn%C3%A9l+%C3%A9s+a+proton+sz%C3%ADnh%C3%A1z+el%C5%91ad%C3%A1sa+a+v%C3%ADgben/

Forrás: Vígszínház