“És él a dixie…” ünnepi koncert Benkó Sándor 75. születésnapja alkalmából

Művészkollégák, zenekara tagjai és maga az ünnepelt idézi fel a számtalan történetet, élő zenével illusztrálják a megélt pillanatokat, egyben értékelik a műfaj jelenlegi helyzetét a nagyvilágban.

Két amerikai elnök is kitüntető elismerés formájában méltatta a kiemelkedő teljesítményt, amelyet a zenekar a New Orleans-i zenei hagyományok ápolásában nyújtott. Ezt hivatott hitelesíteni két sztárvendégük, a New Orleans-i születésű bendzsójátékos Lee “Plink” Floyd, akit 2012-ben az Amerikai Bendzsómúzeum hírességek csarnokának tagjává választottak, illetve Jon-Erik Kellso, aki tizenegy évesen már big bandben trombitált, a közelmúltban Ken Peplowskival, Wynton Marsalisszal és Elvis Costellóval dolgozott, s számos rádió- és tévéműsorban, filmzenében működött közre.

A mostani koncertet régi jó barátaik a Storyville Jazz Band kezdi, természetesen Frankie Lato vezérletével és Almási Enikő kiváló éneklésével, majd a második félidőben következik az ünnepelt csapata. Szórakoztató, ismeretanyagban is gazdag élményben lesz része mindazoknak, akik az eseményre jegyet váltanak.

Időpont: 2015. október 16. 19:00
Helyszín: Szegedi Nemzeti Színház

dixie

Forrás: Szegedi Nemzeti Színház